Gyanús vagy magamnak,
Mikor pórusaink izzadtan egymáshoz tapadnak,
S tagjaink révülten feszülnek e szent vérpadnak,
Újraélesztve egy idillt, mi a tegnapokon kiapadt,
Kihasználva két testet mely régen egymáson zsibbadt.
Apró pontok vagyunk csak, mik sziluetté körvonalazódnak.
Keressünk hát éjszakánknak égő utcai lámpát,
És gomolygó szivarfüsttel topítsuk világát.
Hisz a fény csak élénkíti színeink,
Miközben tovavezetnek púrhuzamos síneink,
Helyből távol voltunk ketten itt,
De engem most vár a bent, téged pedig vár a kint.
No comments:
Post a Comment