Kikönyörögted utolsó, vézna mosolyomat
Aztán esőbe hagytál, én aztjátszottam
Kell az erős, hideg kezed, hogy szorítsa torkomat
De színjáték ez, csak megjátszottam magamat.
Maszatolod a homályt légüres lelkemben
Úgyteszek mintha látnám, érezném, de eggyike
vagy csak ama soknak világtalan életemben
rozsdás, kopott alkatrész a maradék-szívemben.
S utánunk majd, ha a szerelmet így el-követtem
Padlóra hull mi megmaradt belőlünk
Nyilaló magányomban, s teis, de mindíg mi ketten,
Vérző, sebes lánccal, tépkedő halállal a méhedben.
S ím halottan fekszem, testem kigyúlt csillagfény,
Roskadt jégvirág s menetelek megváltásom felé...
Egy faszt, inkább poros szövetgyűjtemény
vásott tüdőm,fulladt szívem emészti még a fény
Mely belőled árad, de suhanok még ITT is tovább
Csendesen, a megváltásom felé.
No comments:
Post a Comment