Elmúlt

(a canabbis-ról)
-mindazoknak- (de főként Neki)


Füstben csüngünk
Apadozó létünk
Csontszilánk- kötelén.
Mögöttünk ezer mérföld,
De csuklónk csak az ajakig ér föl,
Szakadozik a kép, megszűnik a lét.

Szakadozik a kép, kiszakadozik
Tompa hangok füled cimpáján
A napkorong agyvelőd körül
S csüngsz tovább, füstöd indáján.

Acetilén fényben úszó alakok
És láttam: ferdén hullt a pára.
Körötted nincs más, csak ablakok
S a füstöt elnyelő végtelen szája.

Zöldre festett gondolatok jőnek,
Arcok, feslett tekintetek vannak
Idegsejtjeid füst-párában főnek
S tested lesz áldozata annak

Mi álmaid színét élénkíti.