Bé

félévvel ezelőtt azon kaptam magam, hogy minden este, ágybabújás után, ugyanaz a forgatókönyv pörög le a fejemben. találkozunk, kávét rendelünk, kint már lement a nap, a kávét még meg sem ittuk, rá teszi az asztalon heverő kezemre (igen, a kezeimmel sosem tudok mit csinálni) a kezét, az alkarján megfeszül egy ér, ahogy kicsit megszorítja. a hüvelykujja a tenyeremet simogatja, egymásra sem nézünk, de egyszerre állunk föl, mindketten tudjuk, hogy menni kell. közel lakik, így az ő lakása az egyértelmű opció. én előtte lépkedek, szándékosan, tudom, hogy szeret nézni ilyenkor. megérkezünk, ajtót nyit, bemegyünk, kulcsra zárja, és leveszi a kabátom. a szűk, rózsaszín kasmírpulóverem alá sosem veszek melltartót. elég hűvös van ahhoz, hogy a mellbimbóim tökéletesen látszanak alatta. nem csókolgatja a nyakam, a vállam, hisz az előjáték már hónapok óta tart. akaratlanul elkezdek racionalizálni. annyiszor elképzeltem már: mikor az ajkát megnyalja az utolsó korty kávé után, ami mindig a legédesebb, mikor sötét szemeivel a még sötétebb, összevont, sűrű szemöldökei alól úgy néz, mint aki bármelyik pillanatban felfalna, miközben én valami halálkomolyat mondok. hónapok óta kívánjuk egymást. és ez most elront mindent. de nembírok már várni. ő csak áll, és néz, én az ágyra ülök, mindent rutinosan levetek, a pulóveren és a magassarkún kívül. letérdel elém, nem néz a szemembe, kinyal, majd mellém fekszik, és közli velem, hogy én leszek a második felesége. én hallgatok, megvárom, míg elalszik, hazamegyek, és többé nem veszem föl a telefont, olvasás nélkül törlöm az üzeneteit.

félévvel ezelőtt sokszor eszembejutott. talán mert akkor voltam sokat egyedül, és akkor volt időm számot adni magamnak ezekről. most meg itt vár megint a sarkon, hogy a szomszédok ne lássanak együtt, ezt még én kértem tőle anno, és megint kávézunk és nézzük egymást, mindketten ugyanúgy, ahogy akkor, és a minap már írtam az smst, hogy "5 perc és ottvagyok", de visszafordultam. ég veled, B.

.

kurvára klisé
de mennél inkább kezd minden
szakmailag összejönni az életemben
mennél többet dolgozom
és tervezek
annál inkább
egyedül vagyok.

trouble

G. ezt írja :)

Heya, am incercat sa-ti trimit un mesaj aseara pe telefon dar nu cred ca a ajuns..tot imi arata "sending", in fine, cu riscul de a ma repeta, here I go again.

As fi vrut sa iti spun asta face2face, dar cum nu s-a putut, iti voi scrie aici. Stii ca esti printre cele mai faine fete pe care le-am cunoscut, asta nu cred ca se va schimba. Si nu cred ca pot gasi un tip care nu ar vrea sa fie cu tine, dar, cum am zis si asta iarna, you've got trouble written all over you... I can feel that in my guts...and I don't think I can trust you.

Cel putin cand vine vorba de partener, am nevoie de ceva linistit si stabil, pentru ca is deja destule chestii din viata care imi distrug nervii. I don't need trouble. Aveam impresia ca ne potrivim din multe puncte de vedere, but now I see that we just don't "click". At least not now.

De aceea, renunt la tine. Probabil nu este cea mai inteligenta decizie pe care o iau, dar cred ca asa e mai bine pentru mine, and I'm willing to live with that. 

G.

.

újra csikkig szívom a cigit
mint mindenki, kinek nincs vesztenivalója
és megint kíváncsi vagyok magamra
hogy nélküled vajon megyek-e még moziba
hogy cukor nélkül iszom-e majd a kávét
s hányszor fogom letenni mielőtt kicseng
s a csend mikor lesz elég, és mikor túl sok
s vajon csak név leszel a mentális mappámban
vagy leszel otthon, ahova nem megyek haza már?

.

Szerelmes hexameterek

 

Mennyire fárasztó úton kellett csavarogni,
szádtól alhasadig, s fiatalságom zavarától
mélybarnán ragyogó szemeid kérdő-felelő, zűrt
nem viselő pillantásod szigorú gyönyöréig.
Harmincnyolc labirintuson át vezetett ez az út, s most
van még egy, ami rád vár, hogy szerelembe vezethess.
Könnyű, szép út ez, mosolyogva lehet gyalogolni:
azt kell tenned, amit mindig tettél, ha kivántál:
múltamat ősi erőddel a szívemből kiölelni.
Nem láttam még ennyire gondos mérnöki munkát:
köldököd úgy ragyog ott a hasad közepén, ahogyan Hold
sem tud az égen, este, se nappal, sem teli, sem fél.
S mennyire huncut a két szem a csókod után. S az a vad csók!
Nincsen rózsa vadabb, és nincs kert elhanyagoltabb.
Mért szoritod meg a torkom, hogyha a szád szeliden mar?
Mért harapod meg a fülcimpám, ha simítod az arcom?
Mit keres új szerelemmel a két tenyered hasamon, s két
lábam nyugtalan ollóját minek is nyitogatja?
Rossz kérdésre a válasz rosszabb, mint a betegség.
Zaklass úgy, ahogy eddig! Nyugtass úgy, ahogy eddig!
*
Nem vagy ajándék. Nem lehet ennyire pontos a vak sors.
Megdolgoztam az illatodért, munkám fizetése az arcod.
Önzetlen szeretetre a két gyerekem szelidített.
Bátorságra a rossz intézeti évek aláztak.
Tudtom nélkül készültem neked éveken át, mint
évmilliókon készül a kozmoszi nagy kő Földbe csapódni.
*
Szélben hajladozó pipacsokról jut ma eszembe
érzékeny, remegő combok közt felfeketéllő
csiklód, alhasad, és mint hajnali ködben a szirmon
szégyenkezve lecsorgó harmat: öledben a nedvek.
Szám szélére ragadt mézként nyalom ezt le, ha alszol.

kifizetett számlák

sokat gondolkodtam mostanában, mit jelent elveszíteni valakit. valakit aki Valaki. az első dolog ami eszembejutott (dehogy az első, de a legfontosabb), hogy ha szomorú leszek, ha baj lesz, akkor abban is egyedül leszek. aztán az is eszembejutott, hogy mindig az voltam, és saját szándékomból. úgyhogy elveszíteni valakit annyi, mint utólag kicifrázni azokat az emlékeket is, melyek talán soha nem voltak olyan tiszták. jól esik egyedül lenni megint, semmiről sem számot adni, semmit sem elszámlázni. megváltoztam, bassza meg, az elmúlt 4 év alatt. kurvára. s újra kellett kezdenem mindent, hogy valaki más előtt önmagam lehessek. mert csak ezt, csak ennyit akartam mindig. Kant kacsingat az éjjeliasztal sarkán, de még nem engedtem a kísértésnek. azt szeretném most, ha mindent letudnék egyszerűsíteni, semmit sem agyongondolni meg racionalizálni, és eljutni addig, amíg senkire meg semmire sem lesz szükségem.