legszebb

Az erdő szagáról eszembe jutsz, mindig. A moha textúrájáról, a nedves avarról, a szeles, sziklás, fenyős vidékekről, de csak ha esőre áll. A nedves, szürke-fekete kőről, amit kis hullámok csapkodnak.
Meg Jimmy Hendrixről, persze.
Meg télen, ha elhagyatott helyeken sétálok, eszembe jut a házadhoz vezető út, a kietlen domboldalon, és rideg, jellegtelen lakásod, ahol a sötétben mégis otthon voltunk, azon a matracon.
A legszebb vers, amit írtam, neked szól. Pedig 5 éve volt, s minden más, amit akkor írtam, hülyeség.
5 évvel ezelőtt semmim sem volt, és sehol sem voltam, s mégis olyan önfeledten én mindenről megfeledkezve álltam ki a balkonodra, mezítláb, 10 centis hóba cigizni. És felültettél a meszelőállványra és azon szeretkeztünk. És minden alkalom olyan volt, mintha az első lett volna. Personát néztünk és Hetedik Pecsétet és Andrej Rubljovot. Ezt sohasem mondtam el, de veled volt az első orgazmusom. És nem az elején, hanem a legutolsó napon, ami után nem láttalak többé.

Kultúra

Kit érdekel, ki térdepel
bérceken s fenyők között
Erdélyben erdőben
"mert ez itt a miénk"
vonatból vonatba
vonaglig a Kultúra
röhögnek a Városatyák
köhög az Értelmiség
"érted is ég" templomban
az örökmécses, árnyékában
ül az Erkölcs
senkilátta hogy gyalázta
szentek szobrát s hogy
parázsra vetnek itt
Radnótit.

Vonatszagot izzadva
bedöcög a Kultúra
(exportra szánt töredéke)
"lesz itt most művészet,
háború és béke"
kékes aurája
Rubjlovot idézi
kivégzi a popkultúrát
múzsáit kinézi
időzik bárpultnál
legyőzik skanderben
a Scanderberg aláfesti
tragédiáját talapzatra
teszik alabástrom
fekáliáját.

ma.

Nov. 15, 2013

            Már egészen kisgyerek koromban megtanultam a legfontosabb dolgokat. Azóta csak finomítottam, gyakorlatba ültettem ezt a tudást, végigkísérte az életemet, még soha semmi és senki nem cáfolta meg. A kutyák megugatják a rossz embereket. Soha semmi nincs ingyen. Akkor válsz felnőtté, mikor elfogadod és rájössz arra, hogy egyedül önmagadra számíthatsz.

Az utóbbival küzdök csak. Sokáig azt hittem, jobban félek a dolgoktól, úgy általában, mint a legtöbb ember. Hogy túlérzékeny vagyok. Gyenge. Gyengébb. De hogy ítélhetném meg, ki mit és mennyit érez, ha még önmagammal sem vagyok tisztában? Nem tagadhatom le mások realitását.

Hiszem, hogy alapjában ugyanolyanok vagyunk, valahol odabent. Ez védekezési mechanizmus is egyben, de ezt tényleg el akarom hinni, el kell hinnem. Mert más nincs. Csak Isten.

Már nem mondom hogy talán, nem engdhetem meg magamnak ezt a luxust. Tiszta szeretnék lenni, ezen dolgozom. A gyász és vezeklés útja ez, patetikus, s mégis milyen életszagú. Ő szól hozzám, odabentről. Sosem fogom ezt felvállalni, és nem gyávaságból vagy nonkonformizmusból. Szégyellem magam, mert úgyérzem, hogy én, pont én, ezt nem érdemlem meg.

Azt sejtettem, az önsanyargatásom és önromboló magatartásom, időnként, merő szemfényvesztés. De csendes voltam mindig, diszkréten, halkan tűntem el majd lettem meg újra, időnként mégis elkövettem azt a hibát, hogy másokat terheltem fájdalmammal. Igazságtalannak tartottam, olykor, hogy egyedül szenvedek, támasz nélkül. De csak a gyengeség beszélt belőlem, a hitem ingatagsága. Erősség az, mikor elhatározod, hogy erős leszel. Talán. Nekem. Rend lesz lassan, csend lesz és fehér falak, fehér képkeretekkel, fehér bútorokkal. Előtte még néhány káosz, hogy minden összeállhasson. Semmi sem fölösleges. Csak van még, ami hiányzik.

Végre tükör elé állhatok. Megvizsgálhatom sebeimet, némelyik még gennyes, régóta, néhány frissen vérzik, van, ami már rózsaszín bőrt növesztett, s a sebhelytelen, még tiszta bőrömre apró céltáblákat rajzolok.

enn négyzet

ha felvázolnám
gyorsan, de hegyes ceruzával
hogy hogyan szeretlek
a vonalak kissé félénken
de nem céltalanul
egymást keresztezve és párhuzamosan is
egy város éleinek érzetét keltenék
melyben a templom van aranymetszésben.

Variációk I.

Jól mondta Rimbaud: lelkem vagy testem!
én őszöd voltam, te reggelem, estem
vagy, de esendő szellemem kinek adjam
feslett reprezentációim maradtak
úgy érzem, vétkezem mindig
adnák neked esszenciát, két kezem- s térdre
összehajtassz mint kiolvasott újságot
ami már nem újság, a tegnapé
aztán jöhet a kanapé, s megint térdre,
négykézláb. Én ilyenkor imádkozom.

total eclipse

Rimbaud a legizgatóbb férfi számomra. Jól mondja a posztmodern, hogy nincs új a nap alatt. S mégis: a felismerés, hogy valaki tiszta véletlenül, s életének ugyanazon szakaszában ugyanazt gondolta a legszebb.

megpróbálni emlékezni

Ada azthitte, még nem volt szerelmes. Lehet, hogy tévedett, de én honnan tudnám. Annyi szerelem van. Én mindenkit másképp szerettem. Legtöbbjüket nagyon, aki úgy igényelte, azt kicsit, és titokban nagyon. A múltidőt nem értem. Szerintem csak úgy kitalálták, l'art pour l'art. Minden ami volt az van is. A jövőt még ennyire sem értem, de sejtem hogy jogos. Bár ki tudja.

versss

elnyűtt pulcsiban készülődik
ujjait a térdekig nyújtom
még egyszer, utoljára
kinyúlok mielőtt kimúlok
az estiaszfalt úton
mint a francia új hullámban
úgy esik a pára új hullámra.

ma

Tudom hogy olvasol. Én is szeretem, ha írnak rólam. De te nem igazán írtál, csak kétszer talán, azok nagyon erőltetettek voltak. Te nem igazán írtál, rólam. Én epikus regényeket írtam már rólad, és még nincs vége. Sokmindenre jövök rá most, tanulok éppen, olyan, mintha most ébredtem volna egy 20 évig tartó álomból, s minden, amit eddig igaznak gondoltam eltűnt. Új szabályokat kell megszoknom, és új szabályokat kell megszabnom, magamnak. De megnyugtató, hogy milyen könnyen ki tudom ismerni az embereket. Így tiszta maradhatok, nem vonhatnak bele a játszmáikba. A legaggasztóbb aspektusa annak, hogy elveszítettelek, rájöttem, az, hogy eldöntöttem: többet nem vigyázok magamra. Mert nincs amiért, akiért, mert nem érdemlem meg. Most elkezdtem vigyázni. Aggódtam, hogy nem vagyok tisztában az érzelmeimmel még mindig, de tegnap éjjel letisztázódott. Minden. Sejtettem, hogy időre van szükségem utánad, aztán meg azthittem, mégsem. Úgy tűnt, megismertem valakit aki ugyanezt az utat járja. Lelkes voltam. De ő annyira egyszerű képlet, hogy másfél nap után már átláttam rajta: az ő játszmái annyira felszínesek, hogy még meg sem éri tetteni magam, hogy beszálok, mert nem érdekesek. És ha én átlátok rajta, ő meg nem, akkor én vagyok a csaló.
A regényeim rólad kétségbeejtően életszagúak. Annyira, hogy minden éjjel nagyon valóságszerű álmokban teljesednek ki. Az első háromszáz oldal arról szól, milyen lenne, ha mégegyszer megérintenélek. A második háromszázat magamnak írtam, mert fontos tanulság. Fontos észben tartanom, hogy minden ami eddig történt, azóta, része valaminek, és hiába tűnik csapongónak és meggondolatlannak, én így emésztek.
A legszebb az, hogy sosem jut eszembe rólad klisé. Csupa eredeti és gyönyörű gondolat, amit megosztanék veled, ha biztos lennék abban, hogy nem tenne rosszat. Így csak hallgatunk, te valahol, én itt, néha eszembejut valami, leírom, hadd maradjon meg. Ha már te nem maradtál.

Mindenki vár valamit

én úgyhívom, hogy megváltás
de ezer szó van rá
allegóriákba bocsátkozva
áztatjuk a fehér vásznat alkoholba
összegyűrjük, széttépkedjük
ahelyett, hogy festenénk rá
van ebben valami szép
hogy mindenki ilyen kimondatlanul
s pókerarccal tép
csendjeinkben van a megváltás,
egymáséban.

szeretnék valami szépet adni nektek
mert ti is folyton adtok
megváltást, hogy tudjátok,
minden milyen egyszerű.

mai

tegnap este mondta valaki, hogy még beszélsz rólam. Látszott rajta, nem tudja, mit beszél, csak úgy kicsúszott. 6 éve láttalak utoljára, úgy igazán. Azt hittem, csak én beszélek rólad. Azóta is. Úgy tartalak számon, mintha friss, még nem kiteljesedett szerelem lennél. Pedig az voltál, de így izgalmasabb. Ezerszer újraírtam a történetünket. És ezerszer végződött ugyanúgy.

vers is

Van egy barátnőm, nevezzük A-nak. A. és én évekkel ezelőtt találkoztunk a Conti előtt, egy tüntetésen. A. leszbikus, ezt csak azért említem, mert meghatározó tény kettőnk történetében. Hosszantartó (tán életre szóló?), kimondatlan barátság alakult ki köztünk. Megéreztük egymás, mikor egymás közelében voltunk. Kívántuk is egymást, ez látszott. Egyszer a hajnal a Samsara-ban talált, ahol hosszasan beszélgettünk szeretetről, szerelemről, szeretkezésről, a vágyainkról. Merthogy csak ezek voltak, vannak nekünk. Hosszasan gondolkodtam, mert arról kérdezett, ha kiteljesedik nekem valakivel az igazi intimitás, ha nagyon tudom szeretni, akkor mit kezdenék vele? Kétségbeejtett, megijedtem, hogy gondolkodnom kell, nálam addig a határozottság spontán válaszokat feltételezett. De megfogalmazódott bennem, és kőszikla lett.

Építsünk egy házat ketten
fenyvesben vagy sziklás tengerparton
az alapokra szánjunk időt és érzékiséget
ha lefektettük, kalandozzunk
másokba, mással, odakint, az ajtón túl
de az ajtókeretet, legalább, hadd tegyem be,
csak akkor léphetjük át a küszöböt.

A falaknak csak akkor fogjunk neki
ha szerelmünk bizonytalan
akkor keress meg, újra
s építsük tovább, magasabbra,
a tetőt mellőzzük, ha nem a szemedet
nézem éppen, közben, akkor az eget.

Aztán menjünk el. És évekig keressük
egymást, megint. Akkor jöjjenek az
ablakok, jöhet már a tető is talán
te meg mehetsz, én maradok
mikor visszajösz majd én megyek
S ha utánam jösz akkor örökké.

naplójegyzet

De nem tudhatta az anyám, hogy a 20 darab 200 miligrammos Restoril ki volt már készítve az éjjeliasztalomon, azelőtti napon már eldöntöttem. Mai napig sem tudja senki a taxisofőrön kívül, aki elvitt a kórházba és karjaiban cipelt fel a lépcsőkön. Mikor bevettem a 20pirulát, első dolgom az volt, hogy telefonomat, pénztárcámat, irataimat a Szamosba dobtam. Ha megtalálnának, nehogy anyámat hívják. Így indultam neki, kiszámoltam, hogy ha 40percen belül hatni kezd, még gyalog el tudok menni a sétatérig, hogy fákat lássak. Elszámoltam magam, a színház előtt, a lépcső bal oldalán összeestem. Hihetetlen érzés volt, ahogy az állam megakad a lépcsőben, állkapcsom óriásit roppan, én meg semmit sem érzek, csak a bőrkeményedéses, száraz kezeket, a tömzsi ujjak a homlokomat faggatják. Nem láttam az arcát. Annyit tudok, hogy taxisofőr volt, mert a hátsóülésen hallottam a diszpécserlányok hangját. Végig a kezeit éreztem, addig magamnál is voltam, amíg fogott. A taxiban hátra-hátra nyúlt, a fejemre tette a kezét. A lépcsőkön, úgy tűnt, hihetetlen könnyedséggel halad. A combjaimat fogta, lapockáimat a másik kezével. Az újjai annyira belemélyedtek a bőrömbe, annyira szorított, hogy hetekig véraláfutásaim voltak. Mikor letett az ágyra, még utoljára megérintette a kezem fejét, de csak véletlenül, úgy tűnt. Elment, én akkor elvesztettem az eszméletem.

amilyenek voltunk

olyanok mint Katie és Hubbell
indulásból másak és bizakodóak
aztán kinőttük egymást
mint dacos tinilány a túl bő overall-t
csakhogy nekem túl szűk voltál
s én neked túl sok.
Nem a hiányod a nehéz
hanem a bennem alakuló telítettség
mint kifáradt gyerek túl hosszú utazáskor
bágyadtan húnyja le szemét,
támasztja arcát mellkasomnak
én alvásra bíztatom
ébredéskor ordítani fog.

júliusnégy

R.-nek

túl sok már ez a női szenvedés
ideje átmenni, vissza-szemben-és
kér még egy fél decit a
vár már rám öleléssel
senki leszek énsem.

júniushuszonnyolcnaplójegyzet

Majdnem letepertem az ajtót. Mint az őrült kislányok, úgy rohantam be a szobába a hangjára. Olyan volt Ő, amilyennek lennie kell: minden elvárást fölösleges előre megfogalmazni, mert lenyűgőző, és kész. Később elcsodálkoztam magamon: létezik, hogy mégmindíg hatással tud lenni rám egy férfi? És úgy, hogy bolond legyek, izgatott, hogy már a szobámban van, én meg Rockyt sétáltattam, szét van zilálva a hajam és, és most mi lesz? Az lett, hogy rámmosolygott, ellenállhatatlanul, a szexet nem részletezem, mert egy kislány nem tesz olyat. Mellette kicsit az vagyok, de nem hagyom hogy észrevegye. Bevallom, élvezem azért. Ez az érzés valahonnan, távolról ismerős, azthiszem, voltam már ilyen, de nagyon régen.

privát

csak magán Gondviselés van
fizetni kell érte
és a Gondviselés minősége
egyenesen arányos a fizetséggel
de néha exponenciálisan növekszik
egyik-másik, megmagyarázhatalan okokból.

napi többszörös arcizom-rezdülés
cserébe meleg kezek igazítják el a ráncokat
mindenféle testnedvet
selymes hajfürtök itatnak fel
izomgörcsöket masszíroznak erős
eres, férfikezek.

ide-oda ringő csípő
ha kimegy a bokája, kilép a cipőjéből
feljajdul, a kéz odanyúl
visszakapcsolja a szíjat
meghúzza, hadd szorítson, serkenjen a vér
s a vágy 

májusjúniusom

Tudom hogy játszottál velem, Tamás. Pontosan tudom, hogy mi, és mi nem voltam neked. Csak azt nem értem, miért bántottál. Hazug voltam, kurva, elárultalak, meg mást is, meg királynő, meg ovis...
Eljátszottad, hogy nem hiszel nekem, és hogy ettől szenvedsz, azért hogy lelkifurdalásom legyen, azért, hogy majd azt mondhasd: "Noé, csak olyankor húzol hozzám, mikor azt érzed, elvesztessz."
Értem, hogy ki vagy. Én azt keresem, amit te hazudsz. Szerelmet akarok, intimitást, tisztaságot. És már egy hajszálon múlott, hogy elhitesd velem: előbb azt, hogy veled, majd azt, hogy én nem vagyok elég tiszta. Csak azért nem levélben írom ezt, mert rögtön nyilvánossá tennéd, én meg nem az vagyok, nem teregetem a szennyeseim, mert TISZTÁK.

júniushuszonegy, naplójegyzet

Közel száz évvel ezelőtt, földjeinket hóstáti, két csős kukoricával vetették be, két cső, egy-egy akkora, széltében s hosszában, mint az erős férfi alkarja, ki napkeltekor lókapázni indult, s napnyugtakor tért vissza. A környéken nem volt semmi, csak egy ház, udvarral, gazdasággal, logisztikailag hibátlanul kialakítva. Zöld ruhában járt a hóstáti lány, hajfonatát zöld szalaggal díszitette, egy volt ő a természettel, nem is akart másmilyen lenni. Gyuri bácsinak lókapázás közben vállát verdeste a kukoricacső, lábszárát a másik. Ilyen volt a hóstáti kukorica: két csővel rajta, egyik lent, másik fent. Ilyen volt a hóstáti lány: zöld és szerény, és másmilyen.

A hóstáti asszony nem dunyhát és alsószoknyát, puskát hagyott lányára, és egy házat, kicsit és tisztát, és boldogságot, hosszantartót, és őszintét, azt a boldogságot, ami a hóstáti lányt asszonykorában is ottmarasztalta: nem férje, gyereke, hanem a föld közelében.

első napja

a gyásznak. talán könnyebb, mint amennyire az utolsó az lesz.

2013 eddigi summázata

a szerelem kevés
a boldogság csak egy pillanat
Adorno, Mulvey vagy Brecht olvasása közben is lehet maszturbálni
a combfix mindenképpen előnyös
ha egy nő elhagy egy férfit, akkor kurva. mindenképp. mindenekelőtt
1000mg kálcium/nap
kevés a tiszta ember
sok az ijesztő ember
sok a szép ember
sok a csúnya ember
minden önmagát tisztelő értelmiséginek volt egy mentora
minden önmagát tisztelő értelmiségi egyszer mentor lesz
nyugaton a hipsterek proletárok, keleten a hipsterek burzsoák
ha a cézár salátában sajt van, az nem cézár saláta
kevesen veszik észre az árnyalatokat
a Conneticut-ban játszódó sorozatok intróiban mindig vannak őszi falevelek

ma, utoljára

Mikor hazajöttem nem tudtam zuhanyozni. A taxiban meleg volt, a boltban nem volt levegő, a másik taxiban sem, a hotelszobában meleg volt és zaj, és aggódtam érted, és föl kellett vennem a bézs trencskót, mert a fehér ruhámat valami koromfeketével bemocskolhattuk. Nagyon nehezen, levetettem a ruhát, szinte lerántottam magamról, behajítottam a szennyeskosárba, és összeestem. Tudtam ezt már, két nappal azelőtt is. Hogy összeesek majd, mielőtt utoljára lemoshatnálak magamról.

Aztán egésznapos, folytogató remegés következett, ami ideiglenesen abba maradt - talán megfeledkeztem magamról - mikor Hajni átjött. Fagyizni kell menni, sétálni, bulizni, vásárolni. Anyám avokádóolaj-pakolást javasol mindenkinek, aki szomorú. Nekem még nem, ami jót jelent, nem akarom hogy tudja, mi van velem. Ő akaratlanságot színlelve kihasználja azt, hogy előtte, neki nem tudok hazudni. Ugyanolyan rafinált, mint én, csak ő másképp.

Hajni elment, aztán film, kávék és feketeteák, a lábfejemen felfedeztem egy csúnya sebet, ami talán az ájuláskor keletkezett. Még most is rossz, nehezen veszek levegőt. Ha felizgatna az autoerotikus-aszfixiáció, már maszturbálhatnék. Nem tudtam aludni, már több mitn 3napja, de már nem vagyok álmos. A testi funkcióim, úgy tűnik, lassan megszűnnek, ahogy a gondolatok is, egyébként. Ki szeretnék üresedni most. Nagyon. Nagyon.

Belenéztem a tükörbe - nem ismertem magamra, de bekattant, hogy még fogat sem mostam azóta, meg ráadásul a torkom is fáj. Fájhat a spermától egy torok? A tiedtől biztos. A tiedtől nekem igem.
És még mindig nem tudtam zuhanyozni.

ez már naplójegyzet

Volt N. és N. Aztán jött T, lett N és T majd N és T és N, majd megint csak N és T, aztán csak N maradt.

693 pillangó effektus

J.T.-nek

Dobog hátamban szíved
szövetemben tombol tovább
habzik a lecsapódott pára
(a mára)
mellkasod tágul
hátam veszi fel formáját
kezeddel az ablakon
maszatolod a tegnapot
lábaink alszanak
mint csipőmön a vágy
a pillangóimnak
otthona az ágy
minden dobbanásod
a talpamban ér véget
egész testem felveszi
ezt az egyszerűséget.

Rántotta

N.-nek

mióta elmentél csak rántottát eszem
próbálom úgy elkészíteni, ahogy te.
rutinná vált, mindíg ugyanazt teszem
a sorrend a fontos, és az idő,
mit mi után, meddig
te pontosan tudtad.

miután elmentél, késsel ütöttem rá,
bottal a nyomodat
elkéstem, most értem
megsértem
kapargatom a sebed kicsit
nem kell só, van kapribogyó
mégis nekem fáj.

vérzek én itt, el
s érzek, talán kicsit többet
szeretném elhinni, amit gondolok
ami örök és független tőlünk
vagy hogy kurva vagyok, őrült
akkor lenne mihez viszonyulni
visszanyúlni
hozzánk? magamhoz.

A milánói pálmafa

L.-nek

Milánói pálmafa a fehér párkányon,
a sötét szobában itt van csak fény
most árva vagyok, árnyékom
nemkívánt vendég, hontalan lény.

Tüskéim a napon zöldek, húsosak
körömmel szaggatják, melegen folynak
most itt az árnyékban feketék, dúsak
itt, ahol otthagytál, vöröset ontanak.

ma,júniusöt.

ijesztő a város.

szürrealista filmek

J.T.-nek

szeret(kez)ném kezemmel megérinteni a nyakad
a gallérnál alányúlni, kaparni, míg vér nem fakad
lapockák és lepedők között, ha akad
alkalom rá

az átlátszókék hajnali huzatban,
megérinteni magam
s rádsimogatom
a hajam
ha húzod
újjadad, végig, arcomon
és én végignyalogatom
hűtőmorajlás ritmusára
soha abba nem hagyom

valami bennem készül, telítődök
ilyenkor szeretem az arcodat nézni
s még mindíg, a nyakadon, elidőzök
semmi köztünk nincs, csak pára
elmegyek, de ez még nem elég
mára

azt is érezni akarom, amit te most
s mindent, amit mindenki eddig érzett
erezete a levélnek, s nekem is vérzett
tán egy szürrealista filmben.

májushuszonkilenc

J.T.-nek

lassan közeledtél
mint keselyű a dög körül
fölöttem keringtél
lecsaptál rám, és az ő kezéről
az enyémen véraláfutásokat hagytál

hagyjál, jó így nekem
mint árnyék az éles fényben
körvonalazódik új életem
(ki te lehettél volna)
hogy a tied én, az túl nagy kérés

ér-és inak feszülnek
megállt a vérkeringésem
(ne kérdezd, nem tudom én sem)
csak egy hónap, vagy kettő
és felsejlik bennem  az élet

érted, vagy tán nem
halni-hálni most tök ugyanaz
én tudom, hogy bennem
minden a helyére kerül.

májustizenkilenc

J.T.-nek

Ma van a holnap, amitől féltem
és ha az élet a félelmen túl van
én még nem éltem
csak veled, s csak egy kicsit
ferde szád az ágyon kissé kinyilt
s belémláttad álmaidat
vagy a csodát
vagy hogy szeretsz
de hogy félek
dehogy félek

túl vagyok mindenen
és túl mindenkin
az óperenciás tengeren
ott ülök mostanában
aztékmintás ruhában
mert már mindent megkaptam
azt is, ami nem kellett
és itt várni foglak
tudom, nem jösz soha
mert mindig velem vagy

majd holnap

de akkor hazajöttem, belenéztem a tükörbe, és ma voltam a legszebb, voltam, vagyok, leszek. csak ma. holnap megírom.

Across the Universe

Vétlen koincidencia volt ez.

Jude: wanna come up for another?
Jo: for what? I'm not gonna find Sadie up there. By the way, you should be out looking for Lucy.
Jude: yeah... she's probably out... you know, fighting for the cause.
Jo: doesn't look like you've been fighting for it.
Jude: I don't have one, that's the problem.

az éjjel

azt álmodtam
kezem várakozva hevert egy kocsmaasztalon
vagy bárpulton
te utána nyúltál
mozdulatod százszorosan lelassúlt
s legalább tíz percig élveztem
a várakozást, a legizgalmasabb
puhán landolt mutatóujjamon a tied,
s lekapartad rólam a bőrt
tövig vágott körmeid alatt piroslottam
míg kezet nem mostál utánam.

Nunovó tango

Az álmaim, az enyémek

olykor fekete-fehérek

egy fiktív nemzet fiktív nyelvén

nemlétező hangszereken zenélnek

Szépiában szép az élet,

te milyennek véled

technicolor tónusát az égnek?

Így kell

Meghalni így kell.
God is an Astronaut soundtrack-re.
meg kell adni a módját,
hogy majd viselje gondját
más
a kutyáknak
kiket úgy szerettél,
önmagaddal etettél.

sárból gyúrtál házat
befalazott eb-tetemek bomladoznak
neked
tested a nap kiszívta
maréknyi fogakat tartogatsz, jobb napokra
ciklámen égbolt alatt
ha valaki most velem együtt halna
ékezettel.