Karácsony van, leesett a szerver
Én poézist firkantok
Telefonos nettel.
Faggyúba keverve nincs ünnepi illat,
Csak a sok ígéret
Mi bőrömre alvadt.
Karácsony van, az angyal szabadnapos
S én unott, s merengő
A tegnapoktól másnapos
Jézus az istállóból ma éjjel disszidált
Tömjéntől s birkaszartól
Lett bőre
Deszhidratált
S meglátta miféle Izráel népe
Befordúlt sírjába
S lepedőjét tépve
Készült föltámadni az álszentek kedvéért
De felhőbe botlott
AZISTENSZEREMLÉÉRT!
Levél a privát angyalnak
Angyalka, mondd, merre kell menni
csukott szemmel s csak abban hinni
hogy itt élni s így meglenni
egyenlő szeretni s szeretve lenni
Egy faszt mert kifordúlt
tenyeremből egyetlen esélyem
hogy a testem átpréseljem
mennyei kapu vagy kapuk alatt
Én nem megszülettem, elkárhoztam
(minden dilettáns isteni
prófécia ellenére)
odaígértem nektek mindent,
de hazudtam,
így kívánta a Szereposztó.
Nincsen messze a kánaán
ágyad nedves lepedője
s te vársz majd reám,
utoljára a gyertyát fújd el
hogy ne lássa ki hogyan megy el,
elintézlek, kicsim, s bőröm alatt
hordozlak majd az alagút vége felé.
csukott szemmel s csak abban hinni
hogy itt élni s így meglenni
egyenlő szeretni s szeretve lenni
Egy faszt mert kifordúlt
tenyeremből egyetlen esélyem
hogy a testem átpréseljem
mennyei kapu vagy kapuk alatt
Én nem megszülettem, elkárhoztam
(minden dilettáns isteni
prófécia ellenére)
odaígértem nektek mindent,
de hazudtam,
így kívánta a Szereposztó.
Nincsen messze a kánaán
ágyad nedves lepedője
s te vársz majd reám,
utoljára a gyertyát fújd el
hogy ne lássa ki hogyan megy el,
elintézlek, kicsim, s bőröm alatt
hordozlak majd az alagút vége felé.
Utazás
Terpeszkedő sínek közösülnek villamos testekkel
Balra zümmögnek, jobbra tuc-tuc
Fejem felett arany glóriakéz átkozza születésem pillanatát
A falak összenyomnak
A vállak zúznak kulcscsontokkal
Kínesőm hullik fejeikre
Acél állatok dalolnak, drótok feszülnek rám
Vágnak, hasítják arcomat
S szikráznak a cafatok közt
Egyik nyüszít, nyög undorom felett, trombitál
Vár és nyit, lesben áll
Lenéz engem és elterül vihogva
Fényre bukottak veszik körül testem
Sötétséget ígérnek
Semmit adnak helyette
Balra zümmögnek, jobbra tuc-tuc
Fejem felett arany glóriakéz átkozza születésem pillanatát
A falak összenyomnak
A vállak zúznak kulcscsontokkal
Kínesőm hullik fejeikre
Acél állatok dalolnak, drótok feszülnek rám
Vágnak, hasítják arcomat
S szikráznak a cafatok közt
Egyik nyüszít, nyög undorom felett, trombitál
Vár és nyit, lesben áll
Lenéz engem és elterül vihogva
Fényre bukottak veszik körül testem
Sötétséget ígérnek
Semmit adnak helyette
One`s purpose in life
A szürke falak omlanak
Bomlásnak indultunk,
Én halva születtem,
Anyám örömére,
S annyinak kedvére
Vagyok itt, de mit ér
Charybdis s a többi,
Ha csupa közhely jön ki
S jön, ki pofámba köp
Egy mosolyt
Szép így nézni.
Vetkőzni kell
Te csak a zakót
S lehúzod slicced
Én persze, úgy illik,
Levetek mindent
De bár vetnélek téged
Kicsim, le a szakadékról.
Bomlásnak indultunk,
Én halva születtem,
Anyám örömére,
S annyinak kedvére
Vagyok itt, de mit ér
Charybdis s a többi,
Ha csupa közhely jön ki
S jön, ki pofámba köp
Egy mosolyt
Szép így nézni.
Vetkőzni kell
Te csak a zakót
S lehúzod slicced
Én persze, úgy illik,
Levetek mindent
De bár vetnélek téged
Kicsim, le a szakadékról.
Na
Parti Nagy Lajos - Dal
járok az orgonaszagban
pereg rám bogár-zápor
fölöttem filléres szappan
olvad kéken világol
kezem tavaszom kékül
ropog az esti kavics
tapossa ízleli s végül
eszi cipőm a nápolyit
a sétány végén már az ég
csillag merül el benne: szúnyog
kezemnek odasúgja még
"én most kihúnyok"
Kruppa Noémi - Dal
Járok az országszagban
Pereg rám spermás szappan
(a proletárvilágban kellene hagyjam...)
De ’’a haza kötelez!’’s olvadt abban
Minden, mit emberszem föltételez
(kukatűz világol valahol távol)
Kezem hidegtől kékül
Ropog, feszül az ütőér benne
Tapossa, ízleli s végül
Eszi karom a sziringát.
A sétány végén már a lég
Nedvesen csöpög el benne: sziringa
Karomnak odasúgja még
’’én most benned elmegyek’’
járok az orgonaszagban
pereg rám bogár-zápor
fölöttem filléres szappan
olvad kéken világol
kezem tavaszom kékül
ropog az esti kavics
tapossa ízleli s végül
eszi cipőm a nápolyit
a sétány végén már az ég
csillag merül el benne: szúnyog
kezemnek odasúgja még
"én most kihúnyok"
Kruppa Noémi - Dal
Járok az országszagban
Pereg rám spermás szappan
(a proletárvilágban kellene hagyjam...)
De ’’a haza kötelez!’’s olvadt abban
Minden, mit emberszem föltételez
(kukatűz világol valahol távol)
Kezem hidegtől kékül
Ropog, feszül az ütőér benne
Tapossa, ízleli s végül
Eszi karom a sziringát.
A sétány végén már a lég
Nedvesen csöpög el benne: sziringa
Karomnak odasúgja még
’’én most benned elmegyek’’
Femme fatale
Vérvörös, duvvadt szeme
Mint akinek
Szorúl nyakán kötele
Nem, a pénisz vértől tele
De ő zsákjába gyűjti
Ahol ő van,
A kavicsokat,
Minden kis gránitdarab, s egyre jobban
A pánt válladba vág már
S közelebb hív ő
De nem beengedni akar,
Hanem pontosan célozni.
Mint akinek
Szorúl nyakán kötele
Nem, a pénisz vértől tele
De ő zsákjába gyűjti
Ahol ő van,
A kavicsokat,
Minden kis gránitdarab, s egyre jobban
A pánt válladba vág már
S közelebb hív ő
De nem beengedni akar,
Hanem pontosan célozni.
Fantine
Ő szereti ahogy járok-nem járom
meg újra meg újra szentek meg
szajhák(útja) voltunk eddig, most miniszoknyás,
''amikor kimenős a lány''
s ha nem fekete-piros, legyen csak piros
arca, ha a sarkon áll némi lányka
de ő kopasz volt, ruháját fogsora
árábol állta s mégis kinek kell
ez a lányka, hát kinek?
meg újra meg újra szentek meg
szajhák(útja) voltunk eddig, most miniszoknyás,
''amikor kimenős a lány''
s ha nem fekete-piros, legyen csak piros
arca, ha a sarkon áll némi lányka
de ő kopasz volt, ruháját fogsora
árábol állta s mégis kinek kell
ez a lányka, hát kinek?
Barbarossa apokrifek
(Epigramma)
Melyet P. M. versére írt
Sírkövömre vésve majd e szavak lesznek:
hogy csontjaim a földalatt emlékezzenek...
- Péniszből nem elég egy arasz! -
Post scriptum:
((Párizsban láttam szart, amint kövült küszöbömön wc-papírral lefedve.
Valaki kínjában ittfelejtette.
Lehet, hogy én voltam, Lehet, hogy egy őrült,
Mikor Párizsba érkeztem, s ettem, mert éheztem
s szartam, hogy elszakadjak magamtól: -C'est la vie...-ennyit ér egy arasz!-:
-De azért még egy kicsit bennem maradhatsz...))
Melyet P. M. versére írt
Sírkövömre vésve majd e szavak lesznek:
hogy csontjaim a földalatt emlékezzenek...
- Péniszből nem elég egy arasz! -
Post scriptum:
((Párizsban láttam szart, amint kövült küszöbömön wc-papírral lefedve.
Valaki kínjában ittfelejtette.
Lehet, hogy én voltam, Lehet, hogy egy őrült,
Mikor Párizsba érkeztem, s ettem, mert éheztem
s szartam, hogy elszakadjak magamtól: -C'est la vie...-ennyit ér egy arasz!-:
-De azért még egy kicsit bennem maradhatsz...))
Ha az életem egy film lenne, ez az a kocka amit a komcsik kivágtak volna vetítés előtt.
L.-nek
Némafilmes, hozzá zongora,
Egy találkozás. Úgykezdődött,
Mint bármi más: mosolyok, illedelmesen,
(Nehogy azthigyjék egy ilyen szép fiatal lányt csak ágyba akarok vinni,
De kíván e szem, éhségét friss hús csillapítaná.)
Aztán jöttek az éjszakák,
Aztmondta, most velem ő újra
Éli fiatal évszakát.
Ma már uraljuk az éjszakát,
Megnézünk egy film noir-t,
(Humphrey Bogart is aztmondta, egy gyönyörű barátság kezdete ez.)
S te szereted, ahogy szeretkezem,
Azért mert veled csak azt lehet.
Némafilmes, hozzá zongora,
Egy találkozás. Úgykezdődött,
Mint bármi más: mosolyok, illedelmesen,
(Nehogy azthigyjék egy ilyen szép fiatal lányt csak ágyba akarok vinni,
De kíván e szem, éhségét friss hús csillapítaná.)
Aztán jöttek az éjszakák,
Aztmondta, most velem ő újra
Éli fiatal évszakát.
Ma már uraljuk az éjszakát,
Megnézünk egy film noir-t,
(Humphrey Bogart is aztmondta, egy gyönyörű barátság kezdete ez.)
S te szereted, ahogy szeretkezem,
Azért mert veled csak azt lehet.
Esti amaretto
És ülsz csupán
Egy szellő pofán, tükör előtt
...
Szemöldököd tinta,
Odafestették, mintha
És gondolhatsz rám, mert én gondolok
Szeretni hisz még nem tudhatok
Ha nem szeretett soha senki.
De azért gondolhatsz rám, én néha gondolok
De minek?
Egy szellő pofán, tükör előtt
...
Szemöldököd tinta,
Odafestették, mintha
És gondolhatsz rám, mert én gondolok
Szeretni hisz még nem tudhatok
Ha nem szeretett soha senki.
De azért gondolhatsz rám, én néha gondolok
De minek?
Morning optimism
Well morning came
And it dressed the sky
In a lovely yellow gown
Now the shops they are
All opening
In that narrow hallway of downtown
Filled with people who
Are shopping for
Their lovers and their friends
Saying they won't ever be lonely again
And it dressed the sky
In a lovely yellow gown
Now the shops they are
All opening
In that narrow hallway of downtown
Filled with people who
Are shopping for
Their lovers and their friends
Saying they won't ever be lonely again
Unworthy to even write down...
I'm confused about us
And yet I continue to stay
After you say that
Maybe I should find someone else
After every hit, every slap
Every visible bruise on my back
I stay because I've trained myself
Into believing that I have nowhere else to go
But you know that this relationship isn't healthy
and that I should get out now
Maybe I just need time in finding things out on my own
Is this relationship even worth fighting for anymore?
And yet I continue to stay
After you say that
Maybe I should find someone else
After every hit, every slap
Every visible bruise on my back
I stay because I've trained myself
Into believing that I have nowhere else to go
But you know that this relationship isn't healthy
and that I should get out now
Maybe I just need time in finding things out on my own
Is this relationship even worth fighting for anymore?
mély lélegzet reloaded
P. T. -nek
S ha utadat majd folytogató nincstelenség állja
Tagjaid remegnek, s elveszted önmagad
S majd ha fapofával, hogy senki meg ne lássa
a hűlt helyeden tornyosuló romokat
Ha szemeid üveggé lesznek, többé ne sírjál
s régi szeretőid nemjutnak eszedbe
s mindez csak azért, hogy hosszabb verset írjál,
énis ezért voltam kölcsönzőbe.
S ha a sors játéka vetélyárssá választ
S ágyszomszédod illata ismerős lesz,
Ha majd önmagadtól vársz őszinte választ
Akkor leszek én olyan mint te.
S ha utadat majd folytogató nincstelenség állja
Tagjaid remegnek, s elveszted önmagad
S majd ha fapofával, hogy senki meg ne lássa
a hűlt helyeden tornyosuló romokat
Ha szemeid üveggé lesznek, többé ne sírjál
s régi szeretőid nemjutnak eszedbe
s mindez csak azért, hogy hosszabb verset írjál,
énis ezért voltam kölcsönzőbe.
S ha a sors játéka vetélyárssá választ
S ágyszomszédod illata ismerős lesz,
Ha majd önmagadtól vársz őszinte választ
Akkor leszek én olyan mint te.
Az idők kezdetén isten és lucifer egymással szemben állnak, isten kezében pénzérme.
isten földobja a pénzt.
-Ha írás, én leszek a gonosz, mondta.
Az idők kezdetén
"Eleven étketek vagyok
szüntelen és egészen;
emésszétek föl lényegem,
hogy éhségtek megértsem"
(Pilinszky - Parafrázis)
Még az idők kezdetén, egy poros könyvespolcon
Vetekedtek ők ketten tépett vászonégboltokon:
Ott volt világunk mennyei színtere
S a színfalak mögött egyesség születe.
Szereposztás végett lőn a kárhozottak istene
És az igaz próféta, lelkünknek eledele.
Ezóta a létünk fénye öldöklő-édes napszúrás
S minden szerelem s minden harag csupán tűnő látomás.
Belevesztünk a porba, hajnalaink fölragyognak,
Darabjaink pokoli galambok csőrében sajognak,
Lelkünk csupa fény, mégis egyre fáj
Bűnhantjaink alatt majd emlékeznek csonjaink rá.
-Ha írás, én leszek a gonosz, mondta.
Az idők kezdetén
"Eleven étketek vagyok
szüntelen és egészen;
emésszétek föl lényegem,
hogy éhségtek megértsem"
(Pilinszky - Parafrázis)
Még az idők kezdetén, egy poros könyvespolcon
Vetekedtek ők ketten tépett vászonégboltokon:
Ott volt világunk mennyei színtere
S a színfalak mögött egyesség születe.
Szereposztás végett lőn a kárhozottak istene
És az igaz próféta, lelkünknek eledele.
Ezóta a létünk fénye öldöklő-édes napszúrás
S minden szerelem s minden harag csupán tűnő látomás.
Belevesztünk a porba, hajnalaink fölragyognak,
Darabjaink pokoli galambok csőrében sajognak,
Lelkünk csupa fény, mégis egyre fáj
Bűnhantjaink alatt majd emlékeznek csonjaink rá.
Horreur sympathique
’’ És mellem, amiből halált szív a világ,
Szent: fölgerjeszti a költők imádatát ’’
- Charles Baudelaire: La beauté (Les Fleurs du Mal) -
Íze mennyei volt, és csak isten tudta
Ez a nő itt a pokol
ki combjait körémcsvarta,
ki után a testem gyászol
ki hallgatott, s mégis tudta
nedvében újjászülettem,
tenyere volt megváltásom,
s most eleven feszületem
e test, mi nyálában hordja gyászom.
Szent: fölgerjeszti a költők imádatát ’’
- Charles Baudelaire: La beauté (Les Fleurs du Mal) -
Íze mennyei volt, és csak isten tudta
Ez a nő itt a pokol
ki combjait körémcsvarta,
ki után a testem gyászol
ki hallgatott, s mégis tudta
nedvében újjászülettem,
tenyere volt megváltásom,
s most eleven feszületem
e test, mi nyálában hordja gyászom.
Túl hamar
soksokösszes szeretőmnek
Édeskés, fáradt levegőben lett
Kettőnké az élet, téged
Meggyötörtek, engem neveltek
Az évek.
Mennyei játsztszóterünk volt
Hajdanán e két test, de ma
Nyikorog a hinta, s nincs
Ki krétaszívet fest
Poros aszfaltútra, profán
Gondolatok margójára
Kéjelgő arcok felfeszülő állára
S mindezek sírjának hantjára
Ki borul majd?
Édeskés, fáradt levegőben lett
Kettőnké az élet, téged
Meggyötörtek, engem neveltek
Az évek.
Mennyei játsztszóterünk volt
Hajdanán e két test, de ma
Nyikorog a hinta, s nincs
Ki krétaszívet fest
Poros aszfaltútra, profán
Gondolatok margójára
Kéjelgő arcok felfeszülő állára
S mindezek sírjának hantjára
Ki borul majd?
Etűd egy éjszakára
Gyanús vagy magamnak,
Mikor pórusaink izzadtan egymáshoz tapadnak,
S tagjaink révülten feszülnek e szent vérpadnak,
Újraélesztve egy idillt, mi a tegnapokon kiapadt,
Kihasználva két testet mely régen egymáson zsibbadt.
Apró pontok vagyunk csak, mik sziluetté körvonalazódnak.
Keressünk hát éjszakánknak égő utcai lámpát,
És gomolygó szivarfüsttel topítsuk világát.
Hisz a fény csak élénkíti színeink,
Miközben tovavezetnek púrhuzamos síneink,
Helyből távol voltunk ketten itt,
De engem most vár a bent, téged pedig vár a kint.
Mikor pórusaink izzadtan egymáshoz tapadnak,
S tagjaink révülten feszülnek e szent vérpadnak,
Újraélesztve egy idillt, mi a tegnapokon kiapadt,
Kihasználva két testet mely régen egymáson zsibbadt.
Apró pontok vagyunk csak, mik sziluetté körvonalazódnak.
Keressünk hát éjszakánknak égő utcai lámpát,
És gomolygó szivarfüsttel topítsuk világát.
Hisz a fény csak élénkíti színeink,
Miközben tovavezetnek púrhuzamos síneink,
Helyből távol voltunk ketten itt,
De engem most vár a bent, téged pedig vár a kint.
Egy másik hamis vallomás
Csontjaim állványán kétlábon
Jár a vágy, és te rajtam nem
Vagy már csupán vonagló
Sziluettfoszlány, se lélek, se
Test, tébolyult s csupasz árny,
Bordáid közt a díszlet-
Szárny s az idők gördülnek
Utánad, én már nemvagyok
Itthon nálad, de te bennem
S velem maradéklelked remeg
Testemben, végszavaimat
Reszketem. (Szeretlek)
Jár a vágy, és te rajtam nem
Vagy már csupán vonagló
Sziluettfoszlány, se lélek, se
Test, tébolyult s csupasz árny,
Bordáid közt a díszlet-
Szárny s az idők gördülnek
Utánad, én már nemvagyok
Itthon nálad, de te bennem
S velem maradéklelked remeg
Testemben, végszavaimat
Reszketem. (Szeretlek)
Hamis vallomás
Árván, párnák közt talált az öröm,
S míly szerencsés páros
a csontfehér, halvány bőröm,
„Mi vagyunk e égő város!”
S végtelen talány a vallomásod
Mikor hűen lelked az enyémbe ásod
Nem tűri már az űr, haladva csontos
Újját beléd marja itt a zűr--
Míg szól e halk halálmadár
Vesztünk egyre közelebb...
S a túlvilágon vár egy idill
Mit itt, magadnak alkottál.
És csípője csupa vér, de mosolyogsz
S az enyémben lüktet még a tél
Mikor háttal ketten voltunk:
Te meg én.
S ha őrjöngés kellet, hosszú prelúdium
A te házad volt privát szanatóriumom.
Oltárunkon egy maradt: a fájdalom
Sorsomra hagyott ő, az egyetlen drogom.
S míly szerencsés páros
a csontfehér, halvány bőröm,
„Mi vagyunk e égő város!”
S végtelen talány a vallomásod
Mikor hűen lelked az enyémbe ásod
Nem tűri már az űr, haladva csontos
Újját beléd marja itt a zűr--
Míg szól e halk halálmadár
Vesztünk egyre közelebb...
S a túlvilágon vár egy idill
Mit itt, magadnak alkottál.
És csípője csupa vér, de mosolyogsz
S az enyémben lüktet még a tél
Mikor háttal ketten voltunk:
Te meg én.
S ha őrjöngés kellet, hosszú prelúdium
A te házad volt privát szanatóriumom.
Oltárunkon egy maradt: a fájdalom
Sorsomra hagyott ő, az egyetlen drogom.
Marquis de Sade búcsúlevele
- M.-nek válaszúl -
S ím már kúrváim is búsak.
Minden éjjel kéjnedvemmel
Keverednek könnyei
Arca fehér, keble roggyant
De ajkai vérpirosak,
A nyári napok emlékére
Mikor én idillre vágytam
Megtanított nyalni szopni
Pisztoly markolatát fogni
Asszonyt kellően használni,
S bizony néha, kedve támadt
S férfivel is megkínált
Nem tagadom, ízletes volt
S mostis érzem ágyékat
Rámtapadva, izzva-forrva...
Sohasem láttam arcát.
De én, ki minden nőt szerettem,
S férfiakat egyiránt
Ím most farkam lefektettem,
Letettem a koronát.
S ím már kúrváim is búsak.
Minden éjjel kéjnedvemmel
Keverednek könnyei
Arca fehér, keble roggyant
De ajkai vérpirosak,
A nyári napok emlékére
Mikor én idillre vágytam
Megtanított nyalni szopni
Pisztoly markolatát fogni
Asszonyt kellően használni,
S bizony néha, kedve támadt
S férfivel is megkínált
Nem tagadom, ízletes volt
S mostis érzem ágyékat
Rámtapadva, izzva-forrva...
Sohasem láttam arcát.
De én, ki minden nőt szerettem,
S férfiakat egyiránt
Ím most farkam lefektettem,
Letettem a koronát.
Perfect for the lovesick.
I'm unclean, a libertine
And every time you vent your spleen
I seem to lose the power of speech
You're slipping slowly from my reach
You grow me like an evergreen
You've never seen the lonely me at all. (Placebo)
Last night I tried to shower
but would turn off the water and run
to the door
thinking you’d come knocking.
You hadn’t.
tomorrow will taste like
the food of a week ago
and I’ll wear sunglasses,
which, if you know me,
(and you do)
will seem out of context
and like a little girl
playing dress-up.
I know there are supposed to be
thunderstorms, perfect
radio love songs, movies with Meg
Ryan and wondering when we’ll meet
again, but God
doesn't budge on the details.
So just keep waiting, she thaught.
Wait for that one moment when
All that`s left is hate and
Fear and tell you it was
All a lie and scratch my nails
Down your back to remind you
…Why ?
And every time you vent your spleen
I seem to lose the power of speech
You're slipping slowly from my reach
You grow me like an evergreen
You've never seen the lonely me at all. (Placebo)
Last night I tried to shower
but would turn off the water and run
to the door
thinking you’d come knocking.
You hadn’t.
tomorrow will taste like
the food of a week ago
and I’ll wear sunglasses,
which, if you know me,
(and you do)
will seem out of context
and like a little girl
playing dress-up.
I know there are supposed to be
thunderstorms, perfect
radio love songs, movies with Meg
Ryan and wondering when we’ll meet
again, but God
doesn't budge on the details.
So just keep waiting, she thaught.
Wait for that one moment when
All that`s left is hate and
Fear and tell you it was
All a lie and scratch my nails
Down your back to remind you
…Why ?
Hangulatfoszlányok Karácsonykor
S lepedőbe ékelt halvány ünnepi illat
Dalolt versenyt az éj baritonjával
Fénytörések kísérte falcs, ünnepi zene,
Kívül minden fehér, ahol minden halott
Ott az éledő hajnalparázs az éjszakát őrizte
Bevéste monogrammját a nyújtozó éjbe.
S tovább hasítva, megtörte
Egy utcasarkon égő lámpa meztelen fénye
Akár kívánság a csendet, mikor a
Sóhaj ráfagy a létre.
S profán, valótlan vágyak álomcsipkéit
asztalára rendezte a múlt idő
a párnáról hagyta elmosódni arcvonalát
lassan, mint egy gyönge nő.
Hajnalig vártam karácsonyát
Gondolatban egyre gyűrtem a jövendőt
Mint zsebembenhagyott ócska papír-foszlányt...
Visszatekertem volna az időt.
Dalolt versenyt az éj baritonjával
Fénytörések kísérte falcs, ünnepi zene,
Kívül minden fehér, ahol minden halott
Ott az éledő hajnalparázs az éjszakát őrizte
Bevéste monogrammját a nyújtozó éjbe.
S tovább hasítva, megtörte
Egy utcasarkon égő lámpa meztelen fénye
Akár kívánság a csendet, mikor a
Sóhaj ráfagy a létre.
S profán, valótlan vágyak álomcsipkéit
asztalára rendezte a múlt idő
a párnáról hagyta elmosódni arcvonalát
lassan, mint egy gyönge nő.
Hajnalig vártam karácsonyát
Gondolatban egyre gyűrtem a jövendőt
Mint zsebembenhagyott ócska papír-foszlányt...
Visszatekertem volna az időt.
2009 decembertizenhét
Kikönyörögted utolsó, vézna mosolyomat
Aztán esőbe hagytál, én aztjátszottam
Kell az erős, hideg kezed, hogy szorítsa torkomat
De színjáték ez, csak megjátszottam magamat.
Maszatolod a homályt légüres lelkemben
Úgyteszek mintha látnám, érezném, de eggyike
vagy csak ama soknak világtalan életemben
rozsdás, kopott alkatrész a maradék-szívemben.
S utánunk majd, ha a szerelmet így el-követtem
Padlóra hull mi megmaradt belőlünk
Nyilaló magányomban, s teis, de mindíg mi ketten,
Vérző, sebes lánccal, tépkedő halállal a méhedben.
S ím halottan fekszem, testem kigyúlt csillagfény,
Roskadt jégvirág s menetelek megváltásom felé...
Egy faszt, inkább poros szövetgyűjtemény
vásott tüdőm,fulladt szívem emészti még a fény
Mely belőled árad, de suhanok még ITT is tovább
Csendesen, a megváltásom felé.
Aztán esőbe hagytál, én aztjátszottam
Kell az erős, hideg kezed, hogy szorítsa torkomat
De színjáték ez, csak megjátszottam magamat.
Maszatolod a homályt légüres lelkemben
Úgyteszek mintha látnám, érezném, de eggyike
vagy csak ama soknak világtalan életemben
rozsdás, kopott alkatrész a maradék-szívemben.
S utánunk majd, ha a szerelmet így el-követtem
Padlóra hull mi megmaradt belőlünk
Nyilaló magányomban, s teis, de mindíg mi ketten,
Vérző, sebes lánccal, tépkedő halállal a méhedben.
S ím halottan fekszem, testem kigyúlt csillagfény,
Roskadt jégvirág s menetelek megváltásom felé...
Egy faszt, inkább poros szövetgyűjtemény
vásott tüdőm,fulladt szívem emészti még a fény
Mely belőled árad, de suhanok még ITT is tovább
Csendesen, a megváltásom felé.
Requiem II.
Elhantolt délutánok
Repedező sírköve ez a
...koporsószeg, mi
Gyászkeretet falba szögez.
Gyászok közt s szinte már
Csak félni jár belém a lélek.
Semmi istenhozzád, ne gyere
Ma éjjel
Minden más, így,
Fehér-feketébe.
Bőrőmbe beleivódott
Részeg illatod.
Viselem, mint kopott cipőt,
Mert Aznap is rajtamvolt,
S teis, s mint a kopott időt
Megszoktalak.
...majd tavasszal, majd ha meghalsz,
S sorsod talán rámtalál...
Egész életem ideírom egy szóba:
’’Ne!’’ S belehullassz reszkető ölembe
Mégis kihűlten, egyedül
Könyörtelen magányunkba’.
Repedező sírköve ez a
...koporsószeg, mi
Gyászkeretet falba szögez.
Gyászok közt s szinte már
Csak félni jár belém a lélek.
Semmi istenhozzád, ne gyere
Ma éjjel
Minden más, így,
Fehér-feketébe.
Bőrőmbe beleivódott
Részeg illatod.
Viselem, mint kopott cipőt,
Mert Aznap is rajtamvolt,
S teis, s mint a kopott időt
Megszoktalak.
...majd tavasszal, majd ha meghalsz,
S sorsod talán rámtalál...
Egész életem ideírom egy szóba:
’’Ne!’’ S belehullassz reszkető ölembe
Mégis kihűlten, egyedül
Könyörtelen magányunkba’.
Morajlások (de dúrván)
Utcazaj, s a pattogzó vakolat
Utadat repedések jelölik
Hajnal töredezik a redőny rácsai közt.
Csontok gyökereznek itten a földben
Mennyből jöttek,
Csak pokol színében
Csattognak duzzadó erek a kezedben
Senki leszek énsem.
Utadat repedések jelölik
Hajnal töredezik a redőny rácsai közt.
Csontok gyökereznek itten a földben
Mennyből jöttek,
Csak pokol színében
Csattognak duzzadó erek a kezedben
Senki leszek énsem.
Szeretlek
-Tamásnak-
kék vásznunkat csillagok díszítik
hasához szorítja a várost az est
odalent minden neontűzben ég
(odalent minden falhideg)
üvegfény szóródik újból a járdánkra,
feledett sarkainkban megköt a pára
de miénk itt ez az út, kettőnkké
s a járdaszegély kopogása, kapuk
rozsdás-kiáltása néha-néha felemészt
meg visszahoz, ha idetalál.
Várni foglak.
nem szólsz, de beszél a szemed
mezítláb állsz a mohában
talpad alatt félhomály van
s mindent szenvedélyesen megvetőn
megszívod cigarettádat
szobáról szobára órákon át
mondd, hogy mi nem így tűnünk el
mi olyanok vagyunk, mint
vonaton felejtett fényképek
vagy rozsdás csillagok
messze mindenkitől és halhatatlanok
és a két krétaszínkék szemed…
örökké.
kék vásznunkat csillagok díszítik
hasához szorítja a várost az est
odalent minden neontűzben ég
(odalent minden falhideg)
üvegfény szóródik újból a járdánkra,
feledett sarkainkban megköt a pára
de miénk itt ez az út, kettőnkké
s a járdaszegély kopogása, kapuk
rozsdás-kiáltása néha-néha felemészt
meg visszahoz, ha idetalál.
Várni foglak.
nem szólsz, de beszél a szemed
mezítláb állsz a mohában
talpad alatt félhomály van
s mindent szenvedélyesen megvetőn
megszívod cigarettádat
szobáról szobára órákon át
mondd, hogy mi nem így tűnünk el
mi olyanok vagyunk, mint
vonaton felejtett fényképek
vagy rozsdás csillagok
messze mindenkitől és halhatatlanok
és a két krétaszínkék szemed…
örökké.
Requiem
Majd ha meghalunk.
Legbelül nyilaló letargikus valóságod
Tudod én, csupa édeset innék...
Tettetett, keserű-olcsó vallomások
Fehéren, lent a föld alatt,
Emlékeznek csontjaim Rád.
Utcazenén élő, ingatag-angyalok
Szárnyakat, ha adtál, a levegőben hagytál...
S álltam eléd fehéren, mint meszelt ablakok
Te nem láttál mást, mint porba-
fulladó elfeledett önmagadat.
Nélküled vihar vagyok
Szabaddá teszek mindent, mit megérintek...
Időmnek peremén ég-tóba ha fulladok
Velem úszik majd tócsábafolytott,
Reszketeg életem.
Legbelül nyilaló letargikus valóságod
Tudod én, csupa édeset innék...
Tettetett, keserű-olcsó vallomások
Fehéren, lent a föld alatt,
Emlékeznek csontjaim Rád.
Utcazenén élő, ingatag-angyalok
Szárnyakat, ha adtál, a levegőben hagytál...
S álltam eléd fehéren, mint meszelt ablakok
Te nem láttál mást, mint porba-
fulladó elfeledett önmagadat.
Nélküled vihar vagyok
Szabaddá teszek mindent, mit megérintek...
Időmnek peremén ég-tóba ha fulladok
Velem úszik majd tócsábafolytott,
Reszketeg életem.
Leftovers
Az élet paravánja mindannak,
Mi a Nap alatt történik,
Hisz ez nem élet:
Embertelen utcákon istentelen emberek,
Gennyes, gyulladó fekélyek, be nem gyógyuló
Sebek.
S mi maradt nekünk?
Fehér cafatok, ártatlanság-szilánkok s
Pár egykedvű ’’köszönöm’’ , egy
Mosoly fásult emléke,
Vallomásaink homályos
Töredéke.
Életünk romjai vastag ködbe vésznek
Mi maradt: semmi, én, s te.
Mi a Nap alatt történik,
Hisz ez nem élet:
Embertelen utcákon istentelen emberek,
Gennyes, gyulladó fekélyek, be nem gyógyuló
Sebek.
S mi maradt nekünk?
Fehér cafatok, ártatlanság-szilánkok s
Pár egykedvű ’’köszönöm’’ , egy
Mosoly fásult emléke,
Vallomásaink homályos
Töredéke.
Életünk romjai vastag ködbe vésznek
Mi maradt: semmi, én, s te.
Az Álarc
Vörös rúzs a sötét napokra
Én vagyok az álarc, a köpönyegforgató.
Hajnali képzelet-etűd cigarettapapírra
Kalapok, jazz meg puskapor.
De fátylaim lehulltak, s maradtam
Meztelen, csúnya, néma és vak
A vallomások elmaradtak, s intettem
Maradjon még az úr.
Maradt a hang, maradtak páran még itt,
legbelül de eltűnt, lehullt a köd,
Fölszállt a pára ami körbevett
Elhullt egy darab belőlem.
Aztmondanák színjáték de énvagyok
Ködben bújkáló plasztik-
Sziluett, aztmondaná ’maradok’
ránctalan, fehér emberutánzat.
Az egyszerű, tökéletes
Oly egyszerű ami már valótlan
Csak imbolygó gondolatok
Pár részleges válasz
De senki, sohasem tudja majd
Hogy én vagyok az álarc.
Én vagyok az álarc, a köpönyegforgató.
Hajnali képzelet-etűd cigarettapapírra
Kalapok, jazz meg puskapor.
De fátylaim lehulltak, s maradtam
Meztelen, csúnya, néma és vak
A vallomások elmaradtak, s intettem
Maradjon még az úr.
Maradt a hang, maradtak páran még itt,
legbelül de eltűnt, lehullt a köd,
Fölszállt a pára ami körbevett
Elhullt egy darab belőlem.
Aztmondanák színjáték de énvagyok
Ködben bújkáló plasztik-
Sziluett, aztmondaná ’maradok’
ránctalan, fehér emberutánzat.
Az egyszerű, tökéletes
Oly egyszerű ami már valótlan
Csak imbolygó gondolatok
Pár részleges válasz
De senki, sohasem tudja majd
Hogy én vagyok az álarc.
Noktürn
-Ábelnek-
Újra őszi sötét szoba. Lámpafényed imbolyog.
Sötéten zengnek hangjaid, nekem játszol,
Álmodok.
Éjjelszonettek kegyetlen vallatása.
Csakúgy szivárog mint valami mámorító köd
Mely körémfonódik, belémnyúl, s
Agyamra köt.
Nyomasztó noktürnök éj-halála általad.
S éj-tóba fullad a hang. Hírtelen elhalkúl.
Kezeid már itt, hajamat faggatják
Vakúl.
Kedvenc hangszereden játszol.
Ébredne föl csak testem, s én álomban élnék.
S többé szonettjeid halálátol sohasem
Félnék.
A reggel kegyetlen lesz
Újra őszi sötét szoba. Lámpafényed imbolyog.
Sötéten zengnek hangjaid, nekem játszol,
Álmodok.
Éjjelszonettek kegyetlen vallatása.
Csakúgy szivárog mint valami mámorító köd
Mely körémfonódik, belémnyúl, s
Agyamra köt.
Nyomasztó noktürnök éj-halála általad.
S éj-tóba fullad a hang. Hírtelen elhalkúl.
Kezeid már itt, hajamat faggatják
Vakúl.
Kedvenc hangszereden játszol.
Ébredne föl csak testem, s én álomban élnék.
S többé szonettjeid halálátol sohasem
Félnék.
A reggel kegyetlen lesz
What I miss about you
What reminds me of you are
the scratches on my wall
the broken bottle of...
words I`ve spoken to you while you were asleep.
My sheets smell like...
You.
Reminds me of
How I hate you
more than wasps on
ice-cream.
More than papercuts,
Roadkills and kids...
gone mad running in the park with knives.
Reminds me of
the day we`ve spent
together.
In despaire we
held hands
and never let go...
of the hope that maybe someday we`ll stop telling lies.
It was just all in...
my head.
The sunny day,
your perfume,
the daisies,
even your torn-up
t-shirt that`s still looking for tomorrow`s pleasures.
the scratches on my wall
the broken bottle of...
words I`ve spoken to you while you were asleep.
My sheets smell like...
You.
Reminds me of
How I hate you
more than wasps on
ice-cream.
More than papercuts,
Roadkills and kids...
gone mad running in the park with knives.
Reminds me of
the day we`ve spent
together.
In despaire we
held hands
and never let go...
of the hope that maybe someday we`ll stop telling lies.
It was just all in...
my head.
The sunny day,
your perfume,
the daisies,
even your torn-up
t-shirt that`s still looking for tomorrow`s pleasures.
My white-sheets baby
She had lazy breasts,
the kind that dozed
on rainy days,
sliding sideways
to Sundays
and drooped away and towards
a touch
while singing the song
the rain sings
when it cannot stop.
Pale and cool
wide-eyed with a sleepiness
of milky babes
they peeked from beneath sheets,
not knowing their own charm
as I pulled you towards my skin
to press upon me
their sleepy love.
the kind that dozed
on rainy days,
sliding sideways
to Sundays
and drooped away and towards
a touch
while singing the song
the rain sings
when it cannot stop.
Pale and cool
wide-eyed with a sleepiness
of milky babes
they peeked from beneath sheets,
not knowing their own charm
as I pulled you towards my skin
to press upon me
their sleepy love.
Elmúlt
(a canabbis-ról)
-mindazoknak- (de főként Neki)
Füstben csüngünk
Apadozó létünk
Csontszilánk- kötelén.
Mögöttünk ezer mérföld,
De csuklónk csak az ajakig ér föl,
Szakadozik a kép, megszűnik a lét.
Szakadozik a kép, kiszakadozik
Tompa hangok füled cimpáján
A napkorong agyvelőd körül
S csüngsz tovább, füstöd indáján.
Acetilén fényben úszó alakok
És láttam: ferdén hullt a pára.
Körötted nincs más, csak ablakok
S a füstöt elnyelő végtelen szája.
Zöldre festett gondolatok jőnek,
Arcok, feslett tekintetek vannak
Idegsejtjeid füst-párában főnek
S tested lesz áldozata annak
Mi álmaid színét élénkíti.
-mindazoknak- (de főként Neki)
Füstben csüngünk
Apadozó létünk
Csontszilánk- kötelén.
Mögöttünk ezer mérföld,
De csuklónk csak az ajakig ér föl,
Szakadozik a kép, megszűnik a lét.
Szakadozik a kép, kiszakadozik
Tompa hangok füled cimpáján
A napkorong agyvelőd körül
S csüngsz tovább, füstöd indáján.
Acetilén fényben úszó alakok
És láttam: ferdén hullt a pára.
Körötted nincs más, csak ablakok
S a füstöt elnyelő végtelen szája.
Zöldre festett gondolatok jőnek,
Arcok, feslett tekintetek vannak
Idegsejtjeid füst-párában főnek
S tested lesz áldozata annak
Mi álmaid színét élénkíti.
Ébredés
Ébredés-
Az ismeretlenre, reggel.
Szerelem-
Alfa és omega.
Éreztem, lelkünk eddig ér.
Nincs ennél több te, nincs
Ennél több én. Ennyi fér.
De lesz még, lesz még én, s
Lesz még te, lesz még tér
És az érzés vissza-visszatér.
Inaid köré tekeredem.
Folytogatom az ingert
áztatom szivárgó melegedben
érzem itten a tengert.
Szorítom kopott lelkeink végporát
Felveszem a rothadó kint-nek zaját
Eltompítom gondolatok éleit,
agonizálók létének keserves éveit
Szaggatom a jövőnk,összegyűröm íveit.
Ezért hadd legyen, legyen egyedül te
De néha annak, s nekem közös élete.
Legyen a csönd, ha üvölt mindenünk
Legyen láz, ha reszketnek bennünk
A csontok, inak, sejtek, erek
Átázott belső, pórusokon csöpögő
Égszavak, vagy végszavak, mindkettő.
Az ismeretlenre, reggel.
Szerelem-
Alfa és omega.
Éreztem, lelkünk eddig ér.
Nincs ennél több te, nincs
Ennél több én. Ennyi fér.
De lesz még, lesz még én, s
Lesz még te, lesz még tér
És az érzés vissza-visszatér.
Inaid köré tekeredem.
Folytogatom az ingert
áztatom szivárgó melegedben
érzem itten a tengert.
Szorítom kopott lelkeink végporát
Felveszem a rothadó kint-nek zaját
Eltompítom gondolatok éleit,
agonizálók létének keserves éveit
Szaggatom a jövőnk,összegyűröm íveit.
Ezért hadd legyen, legyen egyedül te
De néha annak, s nekem közös élete.
Legyen a csönd, ha üvölt mindenünk
Legyen láz, ha reszketnek bennünk
A csontok, inak, sejtek, erek
Átázott belső, pórusokon csöpögő
Égszavak, vagy végszavak, mindkettő.
Válium
Válium-álomba kergetett lány
Meg angyalszárny, de csak egy fél.
Vakablakon kiszűrődő fény
Szivárog a vég, a véget nem érő fény.
Kipréseli szavaid, üvöltő gondolataid.
Váliumba kevert koszos kis erotika
Lábaid hőjétől átjár a fagy.
Az vagy, mit most teremtettél,
Fényben úszó váliumdarab.
Nem más, mint egy körvonal.
Válium-magányban vonagló sziluett
Életed tévhit, hazugság, béklyó.
Más nem vagy, mint kifakult csontszövet
S rászáradt vékony bőrdarabok
Itt-ott.
Meg angyalszárny, de csak egy fél.
Vakablakon kiszűrődő fény
Szivárog a vég, a véget nem érő fény.
Kipréseli szavaid, üvöltő gondolataid.
Váliumba kevert koszos kis erotika
Lábaid hőjétől átjár a fagy.
Az vagy, mit most teremtettél,
Fényben úszó váliumdarab.
Nem más, mint egy körvonal.
Válium-magányban vonagló sziluett
Életed tévhit, hazugság, béklyó.
Más nem vagy, mint kifakult csontszövet
S rászáradt vékony bőrdarabok
Itt-ott.
Visszaútban
C. –nek és önmagamnak, vagyis nekünk
(most-szonett)
S hogy most mi minden vissza tér,
A köd, a hideg, a meleg, a hang...
S ugyanoda visz a tér
Ugyanoda.
(volt-szonett)
Volt a csöndes beszélgetés
(A néma szavak csengenek vissza)
Amit soha ki sem mondtunk,
Nemhallottunk, de valami tudta,
Eljön a nap.
(Egy percet sem bánok.)
Nem volt más, mint egy játék
Két gyerek egy helyen.
Profán vallomások
Meg pofán csapások
De akkor, ott, jó volt nekem.
S te még mindig adsz nekem belőled
Minden alkalommal egy kicsit, de
Egy kicsivel többet
(most-szonett)
S hogy most mi minden vissza tér,
A köd, a hideg, a meleg, a hang...
S ugyanoda visz a tér
Ugyanoda.
(volt-szonett)
Volt a csöndes beszélgetés
(A néma szavak csengenek vissza)
Amit soha ki sem mondtunk,
Nemhallottunk, de valami tudta,
Eljön a nap.
(Egy percet sem bánok.)
Nem volt más, mint egy játék
Két gyerek egy helyen.
Profán vallomások
Meg pofán csapások
De akkor, ott, jó volt nekem.
S te még mindig adsz nekem belőled
Minden alkalommal egy kicsit, de
Egy kicsivel többet
Szemétélet
a reggeli kéj földöntúli gyönyör.
beléd törölném a vérző sebem.
hadd érezd.
hadd lásd.
vágyammal téged szültelek.
hajnal volt.
s mint megannyi régi látomásban,
fölém hajoltál.
test a testhez.
jövőnk már akkor
a kukában hevert
beléd törölném a vérző sebem.
hadd érezd.
hadd lásd.
vágyammal téged szültelek.
hajnal volt.
s mint megannyi régi látomásban,
fölém hajoltál.
test a testhez.
jövőnk már akkor
a kukában hevert
De most hogy annyi minden...
-ugyanannak-
De most hogy annyi minden indulóz`
Múltunk vissza-vissza húz,
De itt maradunk,
Ahol vagyunk.
Te ott, én itt.
(A szavak ilyenkor kevesek.)
Késő-őszi alakváltás,
Pár eső halálkiáltás,
S utad vissza-vissza hoz
De övé vagyok,
S teis másé
Te itt, én ott.
Hogy szemem kinyisd,
S lelkem gyógyítsd.
Fájdalmat fájdalommal.
De most hogy annyi minden indulóz`
Múltunk vissza-vissza húz,
De itt maradunk,
Ahol vagyunk.
Te ott, én itt.
(A szavak ilyenkor kevesek.)
Késő-őszi alakváltás,
Pár eső halálkiáltás,
S utad vissza-vissza hoz
De övé vagyok,
S teis másé
Te itt, én ott.
Hogy szemem kinyisd,
S lelkem gyógyítsd.
Fájdalmat fájdalommal.
Fényromantika
Bocsáss áramot belém,
Hogy fölizzék a harmónia láza
S iszonyú sarki fényekre feszűlve
Ragyogjon függőhidam a világba.
-Iszlai Zoltán-
Mely építette, hogy majd széttörje.
Gyújtsunk hát lámpát, s cigarettafüsttel
Tompítsuk világát.
Szakadnak a szálak s elektronjaid belém
Szállnak, lassan emészt a fény mit ketten
Teremtettünk, miben múltunkban
Egymásé lettünk.
Hogy fölizzék a harmónia láza
S iszonyú sarki fényekre feszűlve
Ragyogjon függőhidam a világba.
-Iszlai Zoltán-
Mely építette, hogy majd széttörje.
Gyújtsunk hát lámpát, s cigarettafüsttel
Tompítsuk világát.
Szakadnak a szálak s elektronjaid belém
Szállnak, lassan emészt a fény mit ketten
Teremtettünk, miben múltunkban
Egymásé lettünk.
Szivárgások
(Konszonett) -előzmények -
Kiveszett belőlem az illat.
Ilyen égről álmodik mesét
Mindenünk mi volt, ha volt
Más mint egy folt a lepedőn.
Senki sem nevezett el rólunk csillagot
De Napjaink gurultak,
Nemtudván a holNapot,
Csak szivárgások, fél-szavak
Meg pár halál, alakváltás,
Falba karcolt miatyánkok.
(Utómicsoda)
Vártuk a falakat, hogy leomoljanak,
Napsugarak a réseken szivárogjanak
De imáink üldöztek, ők ottmaradtak.
Kiveszett belőlem az illat.
Ilyen égről álmodik mesét
Mindenünk mi volt, ha volt
Más mint egy folt a lepedőn.
Senki sem nevezett el rólunk csillagot
De Napjaink gurultak,
Nemtudván a holNapot,
Csak szivárgások, fél-szavak
Meg pár halál, alakváltás,
Falba karcolt miatyánkok.
(Utómicsoda)
Vártuk a falakat, hogy leomoljanak,
Napsugarak a réseken szivárogjanak
De imáink üldöztek, ők ottmaradtak.
Kölcsönzőben
A tied lehetek.
Vagy inkább az övé,
Hajnalban gyárba rohanó
Járókelőjé,
Vagy te az enyém lehetsz
Hátamra szériaszámot festhetsz
Nemszámít, csak a te kezed,s
A te ecseted
Fesse szürkére hétköznapjaimat.
Kiköptem a lényeget, de hiszen úgyis tudod,
Kivághatod a szövetdarabot, kiradírozhatod,
Én valahol ittmaradok,
A féliggondolt gonolatok, cigicsikkek s a vonatok
Között s
Fejed fölé glóriát rajzolok
Vagy inkább az övé,
Hajnalban gyárba rohanó
Járókelőjé,
Vagy te az enyém lehetsz
Hátamra szériaszámot festhetsz
Nemszámít, csak a te kezed,s
A te ecseted
Fesse szürkére hétköznapjaimat.
Kiköptem a lényeget, de hiszen úgyis tudod,
Kivághatod a szövetdarabot, kiradírozhatod,
Én valahol ittmaradok,
A féliggondolt gonolatok, cigicsikkek s a vonatok
Között s
Fejed fölé glóriát rajzolok
Metamorfózisos
most almafa szirmokkal havazik az ég
s fennragadtak rajta a csillagok
az eső csak a mocskos utcák porát
mossa hófehérre s piros tintával
bűneink kövére nem rajzol egy
gyerek sem zsírkrétaszívet
most sötétkék s fekete tintákkal
álmodok csokrot nyakam köré
megveregetem saját vállam
s kezet fogok magammal
ez aztán szép munka volt
s cseppenként tovafolyok én
s fennragadtak rajta a csillagok
az eső csak a mocskos utcák porát
mossa hófehérre s piros tintával
bűneink kövére nem rajzol egy
gyerek sem zsírkrétaszívet
most sötétkék s fekete tintákkal
álmodok csokrot nyakam köré
megveregetem saját vállam
s kezet fogok magammal
ez aztán szép munka volt
s cseppenként tovafolyok én
ez nem a cím
elveszek benne
s magamra találok
egy régi könyv megsárgult
meséje által
kel bennem élet
s benne halok
s magamra találok
egy régi könyv megsárgult
meséje által
kel bennem élet
s benne halok
egy félholt szexuális élet margójára
Romokban heverünk
mint megannyi esőszagú reggelen
Emlékezetem
futóhomokjában tántorgunk,
Mindketten.
Ideje átírni
ezt a scenariót, lezárni a
Játékot.
döntetlen?vagy te nyertél
Helyettem?
Régelmúlt
éjszakáink csörömpölnek itt,
Lázba hoz
de visszavisz a látvány a hátán
Mint a gyerekanya.
mint megannyi esőszagú reggelen
Emlékezetem
futóhomokjában tántorgunk,
Mindketten.
Ideje átírni
ezt a scenariót, lezárni a
Játékot.
döntetlen?vagy te nyertél
Helyettem?
Régelmúlt
éjszakáink csörömpölnek itt,
Lázba hoz
de visszavisz a látvány a hátán
Mint a gyerekanya.
Józsefattilának
a hazugság vagyok
amiben elbújhatsz s
a fejed, hogy ne légy
egyedül, én vagyok,
velem...beszélgethetsz.
használhatsz, én drog
vagyok, kihasználhatsz,
benned,itt, ittvagyok
ha legbelül lüktet,
ha lázad nem fogy el,
s ha asztfaltraköpöd
mindaz mi nem kell,
ha megtalál egy pofon,
s leomlassz mint régi
plafon, itt várlak én
ahol az aszfalt véget ér
s nincs más csak béke
s tér.
amiben elbújhatsz s
a fejed, hogy ne légy
egyedül, én vagyok,
velem...beszélgethetsz.
használhatsz, én drog
vagyok, kihasználhatsz,
benned,itt, ittvagyok
ha legbelül lüktet,
ha lázad nem fogy el,
s ha asztfaltraköpöd
mindaz mi nem kell,
ha megtalál egy pofon,
s leomlassz mint régi
plafon, itt várlak én
ahol az aszfalt véget ér
s nincs más csak béke
s tér.
Éjfél
vagy mittudomén.
Az egyik óra siet, a
másik késik, a harmadik
nagyon ottvan de
a mánusok között
megbotlottam
Dübörög a pokol
hogy mentsük meg
Őket, töredékembereket,
ifjúkat, nőket, a forgató-
könyvet végre átírhatnánk.
S lesz még itt lét,
hacsak meg nem szűnik az
ittlét, akkor már mindegy,
ki siet, hol késik, s azis, ha
arcodba vésik
Éjfél van.
Az egyik óra siet, a
másik késik, a harmadik
nagyon ottvan de
a mánusok között
megbotlottam
Dübörög a pokol
hogy mentsük meg
Őket, töredékembereket,
ifjúkat, nőket, a forgató-
könyvet végre átírhatnánk.
S lesz még itt lét,
hacsak meg nem szűnik az
ittlét, akkor már mindegy,
ki siet, hol késik, s azis, ha
arcodba vésik
Éjfél van.
ez egy vicc
Szemeid tűzként lobogtak
Bútorozatlan szobád padlóján
Feküdtünk.
Kegyetlen volt.
Remegtem mint a nyárfalevél
Te meg aztmondtad „nézz a Szemembe”.
Poéták,poszáták és pojácák
Elveszett dalnokok s
Megannyi festett arc
Zengi mindhalálig
Mily szép a szerelem
De én csak veled szeretem.
Bútorozatlan szobád padlóján
Feküdtünk.
Kegyetlen volt.
Remegtem mint a nyárfalevél
Te meg aztmondtad „nézz a Szemembe”.
Poéták,poszáták és pojácák
Elveszett dalnokok s
Megannyi festett arc
Zengi mindhalálig
Mily szép a szerelem
De én csak veled szeretem.
Reggelente...
Belédnyilalt a reggel
megint. egyedül kelsz fel
mint megannyi állottvíz
szagú hajnalon.
A lepedő szövetén életed
lepörög az eso mint tegnap,
s holnap is. Körülötted lüktet
minden, de leginkább
a vágy, körülötted,
de megis benned van,
és ő is, és benned lesz örökké.
Ma sem találtalak meg.
Az ég is sápadt ma,
mint ez a régi plafon,
s mint az a sok pofon…
megint. egyedül kelsz fel
mint megannyi állottvíz
szagú hajnalon.
A lepedő szövetén életed
lepörög az eso mint tegnap,
s holnap is. Körülötted lüktet
minden, de leginkább
a vágy, körülötted,
de megis benned van,
és ő is, és benned lesz örökké.
Ma sem találtalak meg.
Az ég is sápadt ma,
mint ez a régi plafon,
s mint az a sok pofon…
Kényszerparódia (nekünk)
Kezedben a csúnya de őszinte lényeg
Nézem, és szeretném, hogy éljek
Megöltél, a szívemet kivágtad
Nem hatott: ugyanúgy imádlak
Azér
Hagyd a kerítésen, hadd ázzon
A billentyűkön zongorázzon
A szél
Egy ismerős szonátát
Kérj meg egy poszátát
Sirassa az utolsó esélyed
S az enyémet, hogy a léc alatt beférjek
Szeretlek kicsim, ne szenvedj miattam
Hagyom a tévét is hogy te nézzed
Vattacukorból a napot ha kinyaltam
neked köpöm ki az egészet
Te vagy a kérdés (mert a válasz úgyse fontos)
A drogom, a fénynektár, a rostos
Te vagy az elsődleges vágyam
Telefantáziálom az ágyam
Veled
S elhiszem, a testem is szeret
Téged, de nem kell félned
A csúcsról lefelé jövet
Mindig felveszek egy követ
Abból építek egy házat
Költözz be, ha nem múlik a lázad
Nézem, és szeretném, hogy éljek
Megöltél, a szívemet kivágtad
Nem hatott: ugyanúgy imádlak
Azér
Hagyd a kerítésen, hadd ázzon
A billentyűkön zongorázzon
A szél
Egy ismerős szonátát
Kérj meg egy poszátát
Sirassa az utolsó esélyed
S az enyémet, hogy a léc alatt beférjek
Szeretlek kicsim, ne szenvedj miattam
Hagyom a tévét is hogy te nézzed
Vattacukorból a napot ha kinyaltam
neked köpöm ki az egészet
Te vagy a kérdés (mert a válasz úgyse fontos)
A drogom, a fénynektár, a rostos
Te vagy az elsődleges vágyam
Telefantáziálom az ágyam
Veled
S elhiszem, a testem is szeret
Téged, de nem kell félned
A csúcsról lefelé jövet
Mindig felveszek egy követ
Abból építek egy házat
Költözz be, ha nem múlik a lázad
Hogy volt
Kell még pár év, amíg megragadsz itt
Míg megszilárdul alattad a semmi
Míg elhiszed, hogy itt éltél, ha éltél
Mindig, mindig, és még azelőtt is
Itt voltál és nem is rossz itt lenni.
Ha asztalodon gőzölög a kompót
A lányok és a srácok
A titkok és a láncok
Eszedbe jut majd egyszer, hogy volt.
Tél van, most már örökké csak tél lesz,
Füst, hógolyó, biztos, meleg szobák
De nézed, vágyod, szeretnéd, ha látnád,
Ha nem takarná el folyton a kabát.
Ha ágyszomszédod egész éjjel horkolt
Az ágyak és az éjek
Az álmok és a fények
Eszedbe jut majd egyszer, hogy volt.
Hátad mögött duruzsol a kályha
Te fizetted, tiéd ez a meleg,
Hogy kamasz nap csavarodott köréd
Frissen, szőkén, fáj, de nem feleded.
Ha remény nélkül várod majd a doktort
A terek és a házak
A szemek és a lázak
Eszedbe jut majd egyszer, hogy volt.
Míg megszilárdul alattad a semmi
Míg elhiszed, hogy itt éltél, ha éltél
Mindig, mindig, és még azelőtt is
Itt voltál és nem is rossz itt lenni.
Ha asztalodon gőzölög a kompót
A lányok és a srácok
A titkok és a láncok
Eszedbe jut majd egyszer, hogy volt.
Tél van, most már örökké csak tél lesz,
Füst, hógolyó, biztos, meleg szobák
De nézed, vágyod, szeretnéd, ha látnád,
Ha nem takarná el folyton a kabát.
Ha ágyszomszédod egész éjjel horkolt
Az ágyak és az éjek
Az álmok és a fények
Eszedbe jut majd egyszer, hogy volt.
Hátad mögött duruzsol a kályha
Te fizetted, tiéd ez a meleg,
Hogy kamasz nap csavarodott köréd
Frissen, szőkén, fáj, de nem feleded.
Ha remény nélkül várod majd a doktort
A terek és a házak
A szemek és a lázak
Eszedbe jut majd egyszer, hogy volt.
Skizo
Szabadság két nap, egy nap,
Még azis sok.Múzsám voltál-e
vagy szeretőm...
Szemellenzőkkel szaladtam
öledbe.
Szerelem, szabad.Szakadék
szakad
A szívemben 50%os,
engedményesek ma az érzelmek.
Ma mindent szabad.
S kettő vagy nekem hírtelen,
vagy három talán, olcsószövet-
lepedőm, ha kifulladok,
Belédfulladhatok.
Miért, ez a kettős páros,
(úgy szép az élet),
De én egy vagyok, vagy neked
kettő talán
skizofrén szeretőd.
Még azis sok.Múzsám voltál-e
vagy szeretőm...
Szemellenzőkkel szaladtam
öledbe.
Szerelem, szabad.Szakadék
szakad
A szívemben 50%os,
engedményesek ma az érzelmek.
Ma mindent szabad.
S kettő vagy nekem hírtelen,
vagy három talán, olcsószövet-
lepedőm, ha kifulladok,
Belédfulladhatok.
Miért, ez a kettős páros,
(úgy szép az élet),
De én egy vagyok, vagy neked
kettő talán
skizofrén szeretőd.
Love on a cigarette break
bitter?
not me, but
this coffee, i think.
we might need a little more
sugar.
but the stronger
it tastes
the better you'll feel.
it can hide the love,
still on your breath.
and don't apologise
for all that's left.
a lipstick stained cup
and your smell of regret.
for us,
i always had
stars in our eyes
it's not easier this way
this is harder to face
we're walking in circles
inside of my head.
fly me 'cross seas,
fly me to the skies
fly me to a place
i won't hear this goodbye.
it's not easier to do this
it's harder to say.
but love went away,
on a cigarette break
not me, but
this coffee, i think.
we might need a little more
sugar.
but the stronger
it tastes
the better you'll feel.
it can hide the love,
still on your breath.
and don't apologise
for all that's left.
a lipstick stained cup
and your smell of regret.
for us,
i always had
stars in our eyes
it's not easier this way
this is harder to face
we're walking in circles
inside of my head.
fly me 'cross seas,
fly me to the skies
fly me to a place
i won't hear this goodbye.
it's not easier to do this
it's harder to say.
but love went away,
on a cigarette break
Valaki más
Ma valaki más leszek.
Nem ilyen vagy olyan,
Nem amolyan,milyennek te látnál.
A te napod elmúlt,
Túl korán ragyogott.
Ma valaki más leszek.
Arcom csupasz marad.
Eldobom az összes maszkot,jelmezt,
Mindent,mit te rámrajzoltál,
S mit viselnem kellett.
Ma valaki más leszek.
Jobb leszek talán.
Jobb,mint amilyennek te valaha is láthattál.
Vagy rossz leszek.
De én leszek!
Nem ilyen vagy olyan,
Nem amolyan,milyennek te látnál.
A te napod elmúlt,
Túl korán ragyogott.
Ma valaki más leszek.
Arcom csupasz marad.
Eldobom az összes maszkot,jelmezt,
Mindent,mit te rámrajzoltál,
S mit viselnem kellett.
Ma valaki más leszek.
Jobb leszek talán.
Jobb,mint amilyennek te valaha is láthattál.
Vagy rossz leszek.
De én leszek!
Félálomban
Vígasztaljuk egymás árva testét
A plázahideg idő e légkondis zugában,
Gondolataim,mint arcomon a festék
Buta díszlet-szavak gurulnak utánam.
Nehéz innen megszüntetni mindent.
Füstszag van,meg hűtőmorajlás
És sandít az ajtóból a hétfő szürke fénye
Míg el nem hallgattatja a sóhaj vagy az alvás.
Mutatsz-e mást,mint valós hamisság?
Az álmodozó,tudod,csupa álmot inna...
Tündérmeséket és napszítta zenéket,
Mosolygó,koszos aszfaltromantikát.
Színezd hát ki,próbáld kiszínezni
(Magam nem festhetek önmagam köré)
A plázahideg idő e légkondis zugában,
Gondolataim,mint arcomon a festék
Buta díszlet-szavak gurulnak utánam.
Nehéz innen megszüntetni mindent.
Füstszag van,meg hűtőmorajlás
És sandít az ajtóból a hétfő szürke fénye
Míg el nem hallgattatja a sóhaj vagy az alvás.
Mutatsz-e mást,mint valós hamisság?
Az álmodozó,tudod,csupa álmot inna...
Tündérmeséket és napszítta zenéket,
Mosolygó,koszos aszfaltromantikát.
Színezd hát ki,próbáld kiszínezni
(Magam nem festhetek önmagam köré)
the story of last fall
Once, you told me that my skin was too pale and that my eyes
were too sad. You told me to wear colors other than black.
I went home that night and dragged the blade of my pocket knife
across the white of my inner thigh, watching as scarlet bloomed to surface.
I called you on the telephone and said,
‘You would be proud, I’m wearing red tonight.’
I think you laughed, but it sort of sounded like a sob.
There was something beautiful about the rain, and on stormy days,
you would always hold me on your couch and twirl your fingers in my hair.
Sometimes I would feel a drop of wet on my cheek, and I told you
that maybe you should check your roof, because it was leaking.
It took me eight times to figure out that those weren’t raindrops.
The next time it rained, I stayed home and sat on my driveway,
letting the sky water saturate my shirt and soak through my bones.
You taught me a lot of big words, like
‘quintessential’ and ‘superfluous’ and ‘agoraphobia’.
I decided that I was probably a little agoraphobic
because whenever I was without you, I was a nervous wreck.
The stories you told me were always so promising, about little girls
with orange lantern cheeks and eggshell lips. You would call them paper dolls.
But at the end of every one, the paper doll girl wouldn’t find her prince,
and her heart would flicker and fade like dying lights.
‘Am I your paper doll girl?’ I asked once, watching as you bit at your chapped lips.
I’m pretty sure that was when you started to crumble.
‘Only if you want to be,’ you rasped, and let go of my hand that you had been holding.
A breathy sigh left me. ‘I don’t, because I want to find you.’
‘You should have started looking a long time ago, then.’
The day after you left, I made a chain of paper dolls and wrote ‘me’ on every one.
I was going to send them to you, but I forgot. They’re still on the corner
of my desk, collecting dust beside my broken vase of dead tulips.
I wouldn’t know where to mail them, anyway.
Because I still haven’t found you.
were too sad. You told me to wear colors other than black.
I went home that night and dragged the blade of my pocket knife
across the white of my inner thigh, watching as scarlet bloomed to surface.
I called you on the telephone and said,
‘You would be proud, I’m wearing red tonight.’
I think you laughed, but it sort of sounded like a sob.
There was something beautiful about the rain, and on stormy days,
you would always hold me on your couch and twirl your fingers in my hair.
Sometimes I would feel a drop of wet on my cheek, and I told you
that maybe you should check your roof, because it was leaking.
It took me eight times to figure out that those weren’t raindrops.
The next time it rained, I stayed home and sat on my driveway,
letting the sky water saturate my shirt and soak through my bones.
You taught me a lot of big words, like
‘quintessential’ and ‘superfluous’ and ‘agoraphobia’.
I decided that I was probably a little agoraphobic
because whenever I was without you, I was a nervous wreck.
The stories you told me were always so promising, about little girls
with orange lantern cheeks and eggshell lips. You would call them paper dolls.
But at the end of every one, the paper doll girl wouldn’t find her prince,
and her heart would flicker and fade like dying lights.
‘Am I your paper doll girl?’ I asked once, watching as you bit at your chapped lips.
I’m pretty sure that was when you started to crumble.
‘Only if you want to be,’ you rasped, and let go of my hand that you had been holding.
A breathy sigh left me. ‘I don’t, because I want to find you.’
‘You should have started looking a long time ago, then.’
The day after you left, I made a chain of paper dolls and wrote ‘me’ on every one.
I was going to send them to you, but I forgot. They’re still on the corner
of my desk, collecting dust beside my broken vase of dead tulips.
I wouldn’t know where to mail them, anyway.
Because I still haven’t found you.
semmi
Én megtanúltam
hogy nemszabad hinni
félóránként szerelmet vallani
aztán átázott párnát ölelgetni,
Hogy ami volt a múlté,s
a jövő az enyém.
Belevésted a poros betonba,
azthitted az elég lesz, hogy
elfásult tekinteted
belémkódolod magad aztán
suttogsz és elhallgatsz
mint egy bűnös
leszek aztán rájövök hogy
mégsem.
sohasem
különös fény gyulladt.
róka-szemed tuzként világított.
én vakon is eljutok hozzád.
hiába mutatnak utat.
akármerre megyek, csak magam után.
csak amit én akarok.
mégis mindig érted és utánad
futni hagyni lázadó imákat,
szemekbe hazudni,
meglopni mindent, mi szent
és istenként imádni a poklot.
a tuz lassan emészt.
a pillanatnyi mámor úgy old fel,
hogy többé nem tudod – ki volt ki
s kiért szóltak a harangok,
fejedben orült dallamok.
csak a vérünk hajt tovább.
csak megannyi fennhéjázó,
lassú, halk halálmadár.
a tél mindent betemet.
semmi istenhozzád.
egy néma kézfogás – ennyi volt.
halott dallamokat dúdolnak a fák.
végre oszinték lehetünk.
sosem lesz, ami sosem volt.
Álszent
Ha csak egyszer egy pillanatig
lehetnék énis szent s rámzuhanna
az ég,a túlvilág, s én mint egy árny
lebegnék visszanéző tekintetekben,
vagy felvillannék mint abszurd talány
s nézne ő és nemértené, mindörökké.
Egy álommal, a mámorral vagy magával
az ördöggel ágyba bújtunk, aludtunk,
nyaltunk, hazudtunk, aztán színleltük
hogy megbántuk, hogy megbántottuk
és néha merengünk meg felidézzük
a jobb napok dalát,
mi szürke fényben s napsütésben
is mindíg ránktalál
lehetnék énis szent s rámzuhanna
az ég,a túlvilág, s én mint egy árny
lebegnék visszanéző tekintetekben,
vagy felvillannék mint abszurd talány
s nézne ő és nemértené, mindörökké.
Egy álommal, a mámorral vagy magával
az ördöggel ágyba bújtunk, aludtunk,
nyaltunk, hazudtunk, aztán színleltük
hogy megbántuk, hogy megbántottuk
és néha merengünk meg felidézzük
a jobb napok dalát,
mi szürke fényben s napsütésben
is mindíg ránktalál