júniushuszonegy, naplójegyzet

Közel száz évvel ezelőtt, földjeinket hóstáti, két csős kukoricával vetették be, két cső, egy-egy akkora, széltében s hosszában, mint az erős férfi alkarja, ki napkeltekor lókapázni indult, s napnyugtakor tért vissza. A környéken nem volt semmi, csak egy ház, udvarral, gazdasággal, logisztikailag hibátlanul kialakítva. Zöld ruhában járt a hóstáti lány, hajfonatát zöld szalaggal díszitette, egy volt ő a természettel, nem is akart másmilyen lenni. Gyuri bácsinak lókapázás közben vállát verdeste a kukoricacső, lábszárát a másik. Ilyen volt a hóstáti kukorica: két csővel rajta, egyik lent, másik fent. Ilyen volt a hóstáti lány: zöld és szerény, és másmilyen.

A hóstáti asszony nem dunyhát és alsószoknyát, puskát hagyott lányára, és egy házat, kicsit és tisztát, és boldogságot, hosszantartót, és őszintét, azt a boldogságot, ami a hóstáti lányt asszonykorában is ottmarasztalta: nem férje, gyereke, hanem a föld közelében.

első napja

a gyásznak. talán könnyebb, mint amennyire az utolsó az lesz.

2013 eddigi summázata

a szerelem kevés
a boldogság csak egy pillanat
Adorno, Mulvey vagy Brecht olvasása közben is lehet maszturbálni
a combfix mindenképpen előnyös
ha egy nő elhagy egy férfit, akkor kurva. mindenképp. mindenekelőtt
1000mg kálcium/nap
kevés a tiszta ember
sok az ijesztő ember
sok a szép ember
sok a csúnya ember
minden önmagát tisztelő értelmiséginek volt egy mentora
minden önmagát tisztelő értelmiségi egyszer mentor lesz
nyugaton a hipsterek proletárok, keleten a hipsterek burzsoák
ha a cézár salátában sajt van, az nem cézár saláta
kevesen veszik észre az árnyalatokat
a Conneticut-ban játszódó sorozatok intróiban mindig vannak őszi falevelek

ma, utoljára

Mikor hazajöttem nem tudtam zuhanyozni. A taxiban meleg volt, a boltban nem volt levegő, a másik taxiban sem, a hotelszobában meleg volt és zaj, és aggódtam érted, és föl kellett vennem a bézs trencskót, mert a fehér ruhámat valami koromfeketével bemocskolhattuk. Nagyon nehezen, levetettem a ruhát, szinte lerántottam magamról, behajítottam a szennyeskosárba, és összeestem. Tudtam ezt már, két nappal azelőtt is. Hogy összeesek majd, mielőtt utoljára lemoshatnálak magamról.

Aztán egésznapos, folytogató remegés következett, ami ideiglenesen abba maradt - talán megfeledkeztem magamról - mikor Hajni átjött. Fagyizni kell menni, sétálni, bulizni, vásárolni. Anyám avokádóolaj-pakolást javasol mindenkinek, aki szomorú. Nekem még nem, ami jót jelent, nem akarom hogy tudja, mi van velem. Ő akaratlanságot színlelve kihasználja azt, hogy előtte, neki nem tudok hazudni. Ugyanolyan rafinált, mint én, csak ő másképp.

Hajni elment, aztán film, kávék és feketeteák, a lábfejemen felfedeztem egy csúnya sebet, ami talán az ájuláskor keletkezett. Még most is rossz, nehezen veszek levegőt. Ha felizgatna az autoerotikus-aszfixiáció, már maszturbálhatnék. Nem tudtam aludni, már több mitn 3napja, de már nem vagyok álmos. A testi funkcióim, úgy tűnik, lassan megszűnnek, ahogy a gondolatok is, egyébként. Ki szeretnék üresedni most. Nagyon. Nagyon.

Belenéztem a tükörbe - nem ismertem magamra, de bekattant, hogy még fogat sem mostam azóta, meg ráadásul a torkom is fáj. Fájhat a spermától egy torok? A tiedtől biztos. A tiedtől nekem igem.
És még mindig nem tudtam zuhanyozni.

ez már naplójegyzet

Volt N. és N. Aztán jött T, lett N és T majd N és T és N, majd megint csak N és T, aztán csak N maradt.

693 pillangó effektus

J.T.-nek

Dobog hátamban szíved
szövetemben tombol tovább
habzik a lecsapódott pára
(a mára)
mellkasod tágul
hátam veszi fel formáját
kezeddel az ablakon
maszatolod a tegnapot
lábaink alszanak
mint csipőmön a vágy
a pillangóimnak
otthona az ágy
minden dobbanásod
a talpamban ér véget
egész testem felveszi
ezt az egyszerűséget.


Rántotta

N.-nek

mióta elmentél csak rántottát eszem
próbálom úgy elkészíteni, ahogy te.
rutinná vált, mindíg ugyanazt teszem
a sorrend a fontos, és az idő,
mit mi után, meddig
te pontosan tudtad.

miután elmentél, késsel ütöttem rá,
bottal a nyomodat
elkéstem, most értem
megsértem
kapargatom a sebed kicsit
nem kell só, van kapribogyó
mégis nekem fáj.

vérzek én itt, el
s érzek, talán kicsit többet
szeretném elhinni, amit gondolok
ami örök és független tőlünk
vagy hogy kurva vagyok, őrült
akkor lenne mihez viszonyulni
visszanyúlni
hozzánk? magamhoz.


A milánói pálmafa

L.-nek

Milánói pálmafa a fehér párkányon,
a sötét szobában itt van csak fény
most árva vagyok, árnyékom
nemkívánt vendég, hontalan lény.

Tüskéim a napon zöldek, húsosak
körömmel szaggatják, melegen folynak
most itt az árnyékban feketék, dúsak
itt, ahol otthagytál, vöröset ontanak.



ma,júniusöt.

ijesztő a város.

szürrealista filmek

J.T.-nek

szeret(kez)ném kezemmel megérinteni a nyakad
a gallérnál alányúlni, kaparni, míg vér nem fakad
lapockák és lepedők között, ha akad
alkalom rá

az átlátszókék hajnali huzatban,
megérinteni magam
s rádsimogatom
a hajam
ha húzod
újjadad, végig, arcomon
és én végignyalogatom
hűtőmorajlás ritmusára
soha abba nem hagyom

valami bennem készül, telítődök
ilyenkor szeretem az arcodat nézni
s még mindíg, a nyakadon, elidőzök
semmi köztünk nincs, csak pára
elmegyek, de ez még nem elég
mára

azt is érezni akarom, amit te most
s mindent, amit mindenki eddig érzett
erezete a levélnek, s nekem is vérzett
tán egy szürrealista filmben.