.

Szerelmes hexameterek

 

Mennyire fárasztó úton kellett csavarogni,
szádtól alhasadig, s fiatalságom zavarától
mélybarnán ragyogó szemeid kérdő-felelő, zűrt
nem viselő pillantásod szigorú gyönyöréig.
Harmincnyolc labirintuson át vezetett ez az út, s most
van még egy, ami rád vár, hogy szerelembe vezethess.
Könnyű, szép út ez, mosolyogva lehet gyalogolni:
azt kell tenned, amit mindig tettél, ha kivántál:
múltamat ősi erőddel a szívemből kiölelni.
Nem láttam még ennyire gondos mérnöki munkát:
köldököd úgy ragyog ott a hasad közepén, ahogyan Hold
sem tud az égen, este, se nappal, sem teli, sem fél.
S mennyire huncut a két szem a csókod után. S az a vad csók!
Nincsen rózsa vadabb, és nincs kert elhanyagoltabb.
Mért szoritod meg a torkom, hogyha a szád szeliden mar?
Mért harapod meg a fülcimpám, ha simítod az arcom?
Mit keres új szerelemmel a két tenyered hasamon, s két
lábam nyugtalan ollóját minek is nyitogatja?
Rossz kérdésre a válasz rosszabb, mint a betegség.
Zaklass úgy, ahogy eddig! Nyugtass úgy, ahogy eddig!
*
Nem vagy ajándék. Nem lehet ennyire pontos a vak sors.
Megdolgoztam az illatodért, munkám fizetése az arcod.
Önzetlen szeretetre a két gyerekem szelidített.
Bátorságra a rossz intézeti évek aláztak.
Tudtom nélkül készültem neked éveken át, mint
évmilliókon készül a kozmoszi nagy kő Földbe csapódni.
*
Szélben hajladozó pipacsokról jut ma eszembe
érzékeny, remegő combok közt felfeketéllő
csiklód, alhasad, és mint hajnali ködben a szirmon
szégyenkezve lecsorgó harmat: öledben a nedvek.
Szám szélére ragadt mézként nyalom ezt le, ha alszol.