májushuszonkilenc

J.T.-nek

lassan közeledtél
mint keselyű a dög körül
fölöttem keringtél
lecsaptál rám, és az ő kezéről
az enyémen véraláfutásokat hagytál

hagyjál, jó így nekem
mint árnyék az éles fényben
körvonalazódik új életem
(ki te lehettél volna)
hogy a tied én, az túl nagy kérés

ér-és inak feszülnek
megállt a vérkeringésem
(ne kérdezd, nem tudom én sem)
csak egy hónap, vagy kettő
és felsejlik bennem  az élet

érted, vagy tán nem
halni-hálni most tök ugyanaz
én tudom, hogy bennem
minden a helyére kerül.

májustizenkilenc

J.T.-nek

Ma van a holnap, amitől féltem
és ha az élet a félelmen túl van
én még nem éltem
csak veled, s csak egy kicsit
ferde szád az ágyon kissé kinyilt
s belémláttad álmaidat
vagy a csodát
vagy hogy szeretsz
de hogy félek
dehogy félek

túl vagyok mindenen
és túl mindenkin
az óperenciás tengeren
ott ülök mostanában
aztékmintás ruhában
mert már mindent megkaptam
azt is, ami nem kellett
és itt várni foglak
tudom, nem jösz soha
mert mindig velem vagy

majd holnap

de akkor hazajöttem, belenéztem a tükörbe, és ma voltam a legszebb, voltam, vagyok, leszek. csak ma. holnap megírom.