márciushuszonnyolc

Mérsékelten vágyódom hozzád
vonzásod rideg eleganciája
hideg fénnyel fest testemre kéket
míg megül a por a hajlatokban
a porc roppan
"mert nem mozgatja eleget"
s én hiába magyarázom
hogy nem jó még a színhőmérséklet.

a dolgok, amiket a tűzvészben elvesztettünk

a tűzvészben elveszett minden
a fiókok mélyéből
szekrények aljából
az ajtó mögül
az ágy alól.
A készpénzzel, kamerával, tv-vel, iratokkal
s néhány könyvvel
rohantunk ki az utcára, majóban.
a fontos dolgainkat
ott felejtettük
az elmozdítható csempe alatt a fürdőben
a szekrény és a fal közé beesve
a kanapé párnái közé szorulva
a szemétkuka mélyén.

a tűzvész még mindig kerget
a sarkamat néha megégeti
kezdem megtanulni
honnan mit kell kimenekíteni
és először érzem azt
hogy téged, ha aludnál
nem vinnélek magammal.

Születésnapodra

Huszonegy éves lettem én -
nem meglepő, hogy költeném
versem
ez sem

tisztelgés vagy miegymás,
mindennapra látomás
akad
marad.
 
Huszonegy évem eltelelt
aki ismert elfelejt
hazám
nincsen.

Lehettem de nem leszek
lehelletem elveszett
fákon
bákom.

Voltam nő és voltam férfi
szerető s értelmiségi
egyetem
begyedem.

Szerettem, ők nem szerettek
ereszekről leperegtem
kurtán
furcsán.

Most itt lakom a homlokzaton
pepita a talapzatom
agyon
ragyog.
Amíg ragyog addig vagyok
négykézlábra összerogyok
mégis
szép így.

Szeretek, mert nem szeretnek
majd megérted, amit tettem
érted
értem.

legszebb

Az erdő szagáról eszembe jutsz, mindig. A moha textúrájáról, a nedves avarról, a szeles, sziklás, fenyős vidékekről, de csak ha esőre áll. A nedves, szürke-fekete kőről, amit kis hullámok csapkodnak.
Meg Jimmy Hendrixről, persze.
Meg télen, ha elhagyatott helyeken sétálok, eszembe jut a házadhoz vezető út, a kietlen domboldalon, és rideg, jellegtelen lakásod, ahol a sötétben mégis otthon voltunk, azon a matracon.
A legszebb vers, amit írtam, neked szól. Pedig 5 éve volt, s minden más, amit akkor írtam, hülyeség.
5 évvel ezelőtt semmim sem volt, és sehol sem voltam, s mégis olyan önfeledten én mindenről megfeledkezve álltam ki a balkonodra, mezítláb, 10 centis hóba cigizni. És felültettél a meszelőállványra és azon szeretkeztünk. És minden alkalom olyan volt, mintha az első lett volna. Personát néztünk és Hetedik Pecsétet és Andrej Rubljovot. Ezt sohasem mondtam el, de veled volt az első orgazmusom. És nem az elején, hanem a legutolsó napon, ami után nem láttalak többé.

Kultúra

Kit érdekel, ki térdepel
bérceken s fenyők között
Erdélyben erdőben
"mert ez itt a miénk"
vonatból vonatba
vonaglig a Kultúra
röhögnek a Városatyák
köhög az Értelmiség
"érted is ég" templomban
az örökmécses, árnyékában
ül az Erkölcs
senkilátta hogy gyalázta
szentek szobrát s hogy
parázsra vetnek itt
Radnótit.

Vonatszagot izzadva
bedöcög a Kultúra
(exportra szánt töredéke)
"lesz itt most művészet,
háború és béke"
kékes aurája
Rubjlovot idézi
kivégzi a popkultúrát
múzsáit kinézi
időzik bárpultnál
legyőzik skanderben
a Scanderberg aláfesti
tragédiáját talapzatra
teszik alabástrom
fekáliáját.

ma.

Nov. 15, 2013

            Már egészen kisgyerek koromban megtanultam a legfontosabb dolgokat. Azóta csak finomítottam, gyakorlatba ültettem ezt a tudást, végigkísérte az életemet, még soha semmi és senki nem cáfolta meg. A kutyák megugatják a rossz embereket. Soha semmi nincs ingyen. Akkor válsz felnőtté, mikor elfogadod és rájössz arra, hogy egyedül önmagadra számíthatsz.

Az utóbbival küzdök csak. Sokáig azt hittem, jobban félek a dolgoktól, úgy általában, mint a legtöbb ember. Hogy túlérzékeny vagyok. Gyenge. Gyengébb. De hogy ítélhetném meg, ki mit és mennyit érez, ha még önmagammal sem vagyok tisztában? Nem tagadhatom le mások realitását.

Hiszem, hogy alapjában ugyanolyanok vagyunk, valahol odabent. Ez védekezési mechanizmus is egyben, de ezt tényleg el akarom hinni, el kell hinnem. Mert más nincs. Csak Isten.

Már nem mondom hogy talán, nem engdhetem meg magamnak ezt a luxust. Tiszta szeretnék lenni, ezen dolgozom. A gyász és vezeklés útja ez, patetikus, s mégis milyen életszagú. Ő szól hozzám, odabentről. Sosem fogom ezt felvállalni, és nem gyávaságból vagy nonkonformizmusból. Szégyellem magam, mert úgyérzem, hogy én, pont én, ezt nem érdemlem meg.

Azt sejtettem, az önsanyargatásom és önromboló magatartásom, időnként, merő szemfényvesztés. De csendes voltam mindig, diszkréten, halkan tűntem el majd lettem meg újra, időnként mégis elkövettem azt a hibát, hogy másokat terheltem fájdalmammal. Igazságtalannak tartottam, olykor, hogy egyedül szenvedek, támasz nélkül. De csak a gyengeség beszélt belőlem, a hitem ingatagsága. Erősség az, mikor elhatározod, hogy erős leszel. Talán. Nekem. Rend lesz lassan, csend lesz és fehér falak, fehér képkeretekkel, fehér bútorokkal. Előtte még néhány káosz, hogy minden összeállhasson. Semmi sem fölösleges. Csak van még, ami hiányzik.

Végre tükör elé állhatok. Megvizsgálhatom sebeimet, némelyik még gennyes, régóta, néhány frissen vérzik, van, ami már rózsaszín bőrt növesztett, s a sebhelytelen, még tiszta bőrömre apró céltáblákat rajzolok.

enn négyzet

ha felvázolnám
gyorsan, de hegyes ceruzával
hogy hogyan szeretlek
a vonalak kissé félénken
de nem céltalanul
egymást keresztezve és párhuzamosan is
egy város éleinek érzetét keltenék
melyben a templom van aranymetszésben.

Variációk I.

Jól mondta Rimbaud: lelkem vagy testem!
én őszöd voltam, te reggelem, estem
vagy, de esendő szellemem kinek adjam
feslett reprezentációim maradtak
úgy érzem, vétkezem mindig
adnák neked esszenciát, két kezem- s térdre
összehajtassz mint kiolvasott újságot
ami már nem újság, a tegnapé
aztán jöhet a kanapé, s megint térdre,
négykézláb. Én ilyenkor imádkozom.

total eclipse

Rimbaud a legizgatóbb férfi számomra. Jól mondja a posztmodern, hogy nincs új a nap alatt. S mégis: a felismerés, hogy valaki tiszta véletlenül, s életének ugyanazon szakaszában ugyanazt gondolta a legszebb.

megpróbálni emlékezni

Ada azthitte, még nem volt szerelmes. Lehet, hogy tévedett, de én honnan tudnám. Annyi szerelem van. Én mindenkit másképp szerettem. Legtöbbjüket nagyon, aki úgy igényelte, azt kicsit, és titokban nagyon. A múltidőt nem értem. Szerintem csak úgy kitalálták, l'art pour l'art. Minden ami volt az van is. A jövőt még ennyire sem értem, de sejtem hogy jogos. Bár ki tudja.