Az erdő szagáról eszembe jutsz, mindig. A moha textúrájáról, a nedves avarról, a szeles, sziklás, fenyős vidékekről, de csak ha esőre áll. A nedves, szürke-fekete kőről, amit kis hullámok csapkodnak.
Meg Jimmy Hendrixről, persze.
Meg télen, ha elhagyatott helyeken sétálok, eszembe jut a házadhoz vezető út, a kietlen domboldalon, és rideg, jellegtelen lakásod, ahol a sötétben mégis otthon voltunk, azon a matracon.
A legszebb vers, amit írtam, neked szól. Pedig 5 éve volt, s minden más, amit akkor írtam, hülyeség.
5 évvel ezelőtt semmim sem volt, és sehol sem voltam, s mégis olyan önfeledten én mindenről megfeledkezve álltam ki a balkonodra, mezítláb, 10 centis hóba cigizni. És felültettél a meszelőállványra és azon szeretkeztünk. És minden alkalom olyan volt, mintha az első lett volna. Personát néztünk és Hetedik Pecsétet és Andrej Rubljovot. Ezt sohasem mondtam el, de veled volt az első orgazmusom. És nem az elején, hanem a legutolsó napon, ami után nem láttalak többé.